A közelmúltban történt az eset, hogy Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója unokaöccsével, Tóth Károly színésszel motorcsónak túrára indultak a Duna vonalán. Budapest volt a cél, de útközben több falut, kisvárost is érintettek. Induláskor még egyikük sem sejtette, hogy nem mindennapi eseményben lesz részük.

Hogyan vettétek észre a fuldokló lányt?
Egy budapesti városnéző-kör után a parlament előtt egy alakot láttunk a vízben. Furcsa volt “fürdőzőt” látni a belvárosban, de nem nyilvánítottunk neki különösebb jelentőséget. Pár másodperc múlva azonban a néhány méterre robogó sétahajóról jelzett nekünk a kapitány: “Segítsenek a lánynak, leugrott a Margit-hídról!” Nem volt gondolkodási idő, azonnal cselekedni kellett. A lány sokkos állapotban volt, gondolom ezért kiáltott segítségért először angolul. Amíg Tibor manőverezett, én kivettem a csomagtartóból a mentéshez szükséges mentőmellényt és csáklyát. Odaértünk a lányhoz, aki belekapaszkodott a csónak hátuljába, ekkor Kata maga is megerősítette, hogy egy öngyilkossági kísérleten van túl. Azonnal ki akartuk emelni a vízből, de tiltakozott. Úgy érzem, mindketten tiszta fejjel és racionálisan kezeltük a helyzetet. Gyors döntésekre volt szükség és rugalmasan kellett reagálni a lány kiszámíthatatlan állapotára.

Életveszélyes állapotban volt?
Kata elmondása szerint a hátára esett, úgy érezte akár a gerince is eltörhetett, később a légzéssel lettek gondjai. A hajóba kapaszkodva azt mondta, hagyjuk a vízben, mert az tehermentesíti a testét. Szakember véleménye nélkül nem mertünk manipulálni vele. A vízbecsapódás hatalmas lehetett, a Duna alacsony vízállását tekintve akár tíz métert is zuhanhatott. Állandóan kommunikáltunk vele, beszéltettük, mert egyik pillanatban úgy érezte, elájul. Az életveszélyt nem lehetett megállapítani, csupán az erős sokk volt az egyetlen látható tünet.

Hálás volt Nektek?
Panaszkodott, hogy nem kellett volna segítenünk rajta, de nem volt mérges. “Ott kellett volna hagynotok és már túllennék rajta” – mondta sírva.

Lehet hogy elég volt pár bíztató szó, hogy egy öngyilkosjelölt átértékelje magában a dolgokat. Hogy megértse, mindig újra lehet kezdeni és az, hogy mi akkor jókor jó helyen voltunk a sors műve: várnak még rá feladatok ezen a világon.

Hova vitték őt az eset után?
Pár percen belül két rendőrhajó és a mentősök is odaértek. Tibor felvette a mentőmellényt és beugrott hozzá a vízbe. Megpróbálta stabilizált testhelyzetben kisegíteni a lányt a rendőrhajó hátsó platformjára. Akkorra már tömeg figyelte az eseményeket a rakpartról. Katára nyakmerevítőt és gerincmerevítőt tettünk. Nehéz művelet volt, mert a hajó nem tudott az adott mólónál kikötni – a folyó sodrása nemegyszer megingatta a hajót. A mentősöknek gyakorlatilag megközelíthetetlen volt a rendőrhajó, így mi emeltük ki a lányt a mólóra és adtuk át az orvosoknak. A rendőrség jegyzőkönyvet vett fel és elkérték az adatainkat és telefonszámunkat, ha a jövőben esetleg bővebb információra lenne szükségük. A rendőrök hálásak voltak “hősies tettünkért”, bár szerintem semmi hősies nincs benne. Bárki más megtette volna.

Milyen érzések kavarogtak Bennetek az esemény hatására?
Természetesen mindkettőnknek megrázó volt látni egy embert ilyen tett után. Sokat beszélgettünk róla, milyen erős elhatározás motiválhatta Katát, hogy levesse magát ekkora magasságból. Ugyanakkor jó volt megmenteni egy emberi életet. Sokan állítják, hogy ha valaki ilyen döntést hoz, nem kéne akadályozni terve megvalósításában. Mi ezt abban a pillanatban másként láttuk. Lehet hogy elég volt pár bíztató szó, hogy egy öngyilkosjelölt átértékelje magában a dolgokat. Hogy megértse, mindig újra lehet kezdeni és az, hogy mi akkor jókor jó helyen voltunk a sors műve: várnak még rá feladatok ezen a világon.