Benkő Vivien, a gútai táncoslány a tavalyi évben nyitott Gútán táncstúdiót Redance néven és azóta már Komárom felé is tett egy lépést. Hogyan valósítja meg álmait olyasvalaki, aki imád táncolni, de peches a partnerek terén? Aki főiskolai végzettségét közel sem a mozgás irányában szerzi, mégis táncoktatóként, 25 évesen már több korosztály számára tart órákat? Íme egy fiatal lány koreográfiája.

A beszélgetésünket az országos tesztelés utáni napra időzítettük, így miután tisztáztuk, hogy negatívan telt a hétvége, felszabadultan indítottuk az intejrút azzal, hogyan került Vivien a tánc közelébe? „Nagyon sok energiám volt gyerekként, egyszerűen nem tudtak semmivel lekötni. Az oviban sose aludtam, péntek esténként ment a dáridó, állandóan pörögtem – emlékszik vissza nevetve. – Ezért beirattak a gútai Művészeti Alapiskola tánctagozatára, ahova kivételesen fel is vettek – 3,5 évesen ugyanis az előkészítőig még több, mint egy évet kellett volna várnom.“ A kicsilány akkor főleg a klasszikus vonal stílusait kezdte elsajátítani, mint a modern tánc, a jazz, a balett, de volt néptánc is, majd később a hastánc is bekerült e képbe. „Eleinte én voltam az egyedüli gyerek a hastánc kurzuson, mégis élveztem. Olyannyira, hogy majdnem 5 évig csináltam.“

Táncfesztiválok, egyéni koreográfiák, heti 3-4 edzés, este 8 után tanulás, hétvégén állandó versenyek. Nem könnyű gyerekkor, ám Viviennek abszolút megérte. „Közben belevágtam a versenytáncba. Akkoriban ment a Szombat esti láz a TV-ben és nagyon odavoltam érte. Újvárban a Viva Tánciskolában először partner nélkül, szóló lánycsapatban indultam, és ekkor szerettem bele végérvényesen a zenés mozgás világába. Utána évekig a Keller Tánciskola tagja voltam, az utolsó két évben pedig Pozsonyban, az UniDance klubban táncoltam. Bár később mindig voltak partnereim a társas táncban, elég peches voltam etéren. Az új partnerekkel gyakran kellett mindent elölről kezdenem. Márpedig a nagyon jó eredményekhez több évnyi közös munka kell. Persze nem mondom, hogy rossz helyezéseket értem el, jó pár dobogós kupa fel van sorakoztatva így is a szobámban.“ Országos bajnokságon az ifi kategóriában Vivien gyakran partner nélkül maradt, a felnőtt kategóriában pedig rendkívül erős ellenfelekkel kellett megmérkőznie – olykor akár az edzőjével szemben is. „Sajnos csak pár éve indult Szlovákiában egy kezdeményezés, hogy lányoknak szólóban is hirdetnek versenyt. Engem ez már nem érint, a tanítványaim miatt viszont nagyon örülök neki. A Megatánc idején még nagyon fiatal voltam, a Dancing with the starsba viszont nagyon elmennék én is. Magyarországon és Csehországban jártunk már korábban versenyeken, messzebbre viszont nem jutottunk el, mivel nagyon költséges a sportág, támogatás viszont nincs rá.“

A mindennapos fizikai igénybevétel gyakran megviseli a testet, Vivit azonban szerencsére elkerülték a sérülések. „Egyetlen egyszer volt a lábujjamban ínhüvely gyulladás, de ezen kívül hál‘ istennek a térdem, mindenem rendben van. Korábban sokat jártam edzőterembe. Ahogy a balerináknál is látható, csupa izom a kezük-lábuk, hiszen ha egy-egy mozdulat nem izomból van elvégezve, és a technika nincs a helyén, egyszerűen nem néz ki jól. Mondjuk nem vagyok egy futós típus… – mondja nevetve. – Pedig egy versenyen olykor több körben 5 táncot is bírni kell egymás után. Egy koreográfia rövidnek tűnik, kevesebb mint 2 perc, de hogy egy táncos fizikailag teljesítsen, mellette kondija is legyen és ezalatt még elő is adjon, hogy mégse fapofával táncolja végig a számot, hát nem könnyű – de gyakorlat teszi a mestert.“

A fiatal lány Nyitrán végzett kétnyelvű moderátor szakon, ám ez inkább csak egy B opció volt, hogy ha nem is jönne össze az álma, legyen valami a kezében. „Mindig is a tánc volt a fő irány, így a fősuli utolsó félévében elkezdtem tanítani a Niki dance&sport klubban Komáromban, közben pedig Budapesten csináltam az edzői képzését. Másfél év tanítás alatt nagy adag löketet kaptam, amitől egyre jobban éreztem, hogy egyedül is szeretném megállni a helyem. Mivel nyilván sok mindenben máshogy láttuk a dolgokat, szerettem volna egy saját stúdiót, és ugyan eleinte csak Gútában gondolkoztam, voltak olyan komáromi tanítványok, akik ragaszkodtak hozzám.“ Végül a nekik tartott néhány csoportos órából az lett, hogy minden egyes nap van edzés mindkét városban, amit jelenleg két segítővel közösen oldanak meg. „Van, hogy egy nap 6 csoport is le megy, és nem győzök annyira kreatív lenni, hogy felkészülés nélkül bírjam. Semmiképp sem akarok összecsapott órákat tartani. Főleg a gyerekcsoportoknál van szükség arra, hogy látványos legyen, mutasson, térformák legyenek benne, hiszen a kicsiket lekötni nagyobb odafigyelést igényel – ráadásul gyakran indulunk velük versenyeken is. Ezekre több órát is képes vagyok készülni. A felnőtteknél könnyebb a helyzet, velük inkább csak alapokat tanulunk.“ És főleg latin táncokat, melyek Vivien kedvencei is lettek az évek alatt. „Bonyolult a helyzet, mivel a fiúk nem igazán jönnek el az óráimra, a nők nagyon ritkán tudják elrángatni a partnereiket magukkal. Mivel nehezen kivitelezhető emiatt a társas tánc – nem állítok össze párba két lányt, hogy te vagy a fiú, te meg a lány – ezért a latin az a típus, amit egyedül is lehet táncolni. Temperamentumos, bulis, nem egy standard. És a bulikban is ki lehet használni a lépések nagy részét.“

Eszembe is jut, vajon mennyire fogja vissza magát klasszikus szórakozás alkalmával egy profi táncos? „Szerintem mindegyikünk elmondhatja, hogy nem nagyon szeretné felhívni magára a figyelmet. Persze van, amikor nagyon kikívánkozik, mégis ritkán engedünk neki. Akármennyire is előadók vagyunk, nem akarunk letáncolni senkit sem – habár na jó, de, van amikor meg akarjuk mutatni, mit tudunk. Egy tuctuc, vagy egy mulatós zene esetében viszont ugyanazon a szinten vagyunk, mint mások.“

Vivien példaképének természetesen három latin táncosnőt említ meg, Svetlana Gudyno-t, Kristina Moshenska-t és Ekaterina Nikolaeva-t. Mindegyikük különböző stílusban táncol, van aki dinamikusabb, míg más finomabb, elegánsabb. „A hétköznapokban általában reggeatont hallgatok, ami beindít, de a pop is jöhet bármilyen mennyiségben. Az elektronikus zene az, aminél csak állok a magassarkúmban, hogy akkor most mit csináljak, ugráljak? Bár nem vagyok egy partizós típus, elmegyek bármilyen bulira, de nem olyan jó a hangulatom, ha nem tudom élvezni a zenét és kibontakozni. Már pedig az emberek azért mennek diszkóba, hogy táncoljanak… És a táncot nem elég jól csinálni, élvezni is kell!“