Molnár Gusztávot, avagy mindenki Szlávenjét talán nem kell bemutatni. Drága örökösök, Barátok közt, Katona József Színház, Tantermi Színház – többek között ezen produkciókban találkozhatunk a felvidéki származású színésszel. Van viszont jónéhány dolog, amit lehet sokan nem tudnak róla – én legalábbis meglepetten hallgattam a történetét, élete alakulását. Két felvonásban zajlott a beszélgetésünk… Kezdve egy véletlen hívással, majd később forgatásra menet egy lopott fél órában. Mindkettő tartogatott újdonságokat…
Épp robogok a vonaton, amikor megcsörren a telefonom. „Jaj neharagudj, új Iphone-os vagyok és csak el akartam menteni a számod… De ha már így beszélünk…“ – és már indult is a spontán interjú első felvonása. Bő fél óra alatt kicsit update-ltünk, kinek hol tart az élete a közös gimis évek óta, és már ekkor hallottam tőle meglepő fordulatokat.
„Fél évvel ezelőtt sajnos szétváltak útjaink a párommal.
Több oka is volt a döntésünknek, Ildikóval azonban nagyon jóban maradtunk, a fiam pedig továbbra is a mindenem.“
Guszti volt párja író, a Drága örökösök például pont az ő műve. „Minden csak egyeztetés kérdése, nincs elhelyezés meg ilyenek, nagyjából ugyanaz minden, mint amikor együtt éltünk. Benedekkel irgalmatlanul sokat tudok együtt lenni, persze most, hogy megint dolgozok, nehezebb, de megoldjuk.“ Egy kis lelkizésre még van időnk, de Komárom következik – és ezt Guszti is hallja, így a beszélgetés véget ér, de csak egy időre…
Gusztit legközelebb Budakeszi felé a Drága örökösök forgatására menet csíptem el, így akadt idő ismét pár szót váltani. „Mindjárt befejezzük a 4. és egyben utolsó évadot. Pont karácsonyi jelenetet forgatunk – már egy hete.
A kocsi szerint 31 fok van, megint nagykabátban játszani… fincsi lesz.“
Gusztit egyébként eredetileg egy másik szerepre választották ki, akit végül kihúztak a forgatókönyvből. „Pintyőnek hívták talán a karaktert, a falu bolondja lettem volna. Szláven akkor még benne sem volt a történetben, a figurám később több karakterből lett összegyúrva. Egyfelől örültem is, mivel sokszor azonosítanak a szereppel –
pláne így, főműsoridő, RTL klub. Országos, sőt országhatáron túli ismertséget is hozott ez számomra, ami a magyar területeket illeti.“
Ott a postásgyerek, jé Szláven, Ön a művészúr, a Katonából, igaz? Hasonló közjátékok kísérik Guszti útját. „Ez hozzátartozik a munkámhoz, ráadásul én a kedves típus vagyok, igyekszem váltani is pár szót az emberekkel.
A fiam viszont rettenetesen utálja az ilyen szitukat.
Mindig meg kell állni, odajönnek a rajongók, de mivel ebben nőtt fel, neki ez a természetes.“
Fontos és nagyon komoly témakört is érintettünk, az alkoholfogyasztás kérdésében. „Félreértés ne essék, a média hajlamos felnagyítani az ezzel kapcsolatos nyilatkozataimat, pedig mindössze csak annyi történt, hogy
engem elkezdett zavarni, hogy úgy általánosságban véve rengeteget iszunk…
Rúgjunk be, ha megszületett a gyerek, karácsonykor, osztálytalálkozón, ha öröm van azért, ha bánat akkor azért – és én éreztem, hogy ez nem okés. Nagydarab vagyok, iszok is, zabálok is… Így hát egy teljes életmódváltáson estem át. Amikor valaki azt mondja, gond van a piával, nagyon csúnya dolgokra gondol az ember. Én viszont szimplán hoztam egy döntést, amivel a gyerekemet és a sportot választottam a bulizás helyett.“
A színész szakmáját kihasználva úgy érezte, fontos erről beszélni szélesebb körben is, pláne, hogy Magyarország úgymond az egymillió alkoholista hazája.
„Gyerekkoromban én is az ivós gyerek voltam.
Valaki ebből ki tud jönni, valaki nem, és utóbbi egy létező probléma. Mindig a drogokkal jönnek, és a társadalom se beszél a piáról, hanem elfogadja, mintha ezzel nem lenne gond.
Pedig, bár nem szoktam drogozni, de a marihuánától nem igazán szoktak családok szétesni.“
Scherer Péterrel a fiatalkori alkoholizmust is szeretnék ‚színpadra vinni‘ a Tantermi Színház kezdeményezésén belül – s a színház ez esetben az osztálytermeket jelenti. A közönség pedig éppen a szóban forgó érintett célcsoport, a középiskolás diákok.Az 50 perces előadás után szakember segítségével 45 perc beszélgetés következik, legyen szó akár drogprevencióról, vakságról, molesztálásról. „Sokszor úgy érzem ennek sokkal több értelme van, mint a színházban bohóckodni.“
Érdekesség, hogy tavaly a kézmosás fontosságáról és annak helyes módjáról tartottak előadást. Fél évvel később pedig mindez időszerűbbé vált, mint valaha. És ha már témánál vagyunk, adja magát a kérdés, hogy zajlott az elmúlt időszak Guszti számára? „110 előadásom elmaradt, 5 hónapig nem dolgoztam, mondhatni legatyásodtam – nevet – és el is kezdtem rajta gondolkodni, mi lesz, ha újra bejön a vészhelyzet. Mit tudnék vajon csinálni ilyen esetben? Amellett hogy
szívesen lennék szakács, a főzés nekem nagyon komoly hobbi, a hentes szakma jutott még eszembe, képzeld.
Szívesen füstölném a kis kolbászokat, akarok is venni egy füstölőt, töltőt, és hobbi szinten belefogni.“
Guszti márpedig imád enni. 40 kilótól szabadult meg az elmúlt időszakban, ami a fősuli után rakódott rá. „Állandó terhelés ment a kaposvári tanulmányok alatt, balett, lovaglás, táncórák, íjászkodás, majd ahogy felkerültem Pestre és kevesebbet mozogtam felszaladtak a kilók – tökre hízékony vagyok. Szerettem azt az alkatot is, még a fejemet is volt, hogy kopaszra borotváltam, ami kicsit ijesztő volt, de nem árt egy színésznek, ha néha megújul.
Aranyosi parasztgyerek vagyok, ahogy a körikém is mondta, mindig szerettem halózni.
Aztán megszületett a fiam, és rájöttem, hogy egészségügyileg sem túl praktikus az életmódom. A cukrot és a fehérlisztet száműztem és nekem a paleolit táplálkozás jött be. Fiatalos, sportos 40-es apuka szeretnék lenni, és ennek az alapjait most kell leraknom.“