Kristóf Réka, a Selye János Gimnázium egykori diákja németországi berkekben lépked a komolyzenei pálya lépcsőin. Az operaénekesnő és koncerténekesnő jelenleg a müncheni August Everding Színiakadémia opera szakos tanulója. Itthon a Komáromi Napok fellépőjeként hallgathattuk meg koncertjét, valamint a Duna TV Virtuózok című műsorában a napokban bejutott a döntőbe.

A fiatal operaénekesnővel a Virtuózok c. komolyzenei tehetségkutató első fordulója után beszélgettünk:

 „Hosszú volt a nap, de amíg vártunk anyuval rá tudtam koncentrálni a versenyre. Az ének közben aztán végleg megnyugodtam, hiszen a szép a zene rám is hat, nem csak a közönségre. Miklósa Erika operaénekes szakmai véleményére nagyon kíváncsi voltam, Várdai István csellistát pedig rendkívül nagy művésznek tartom – ezért kifejezetten örülök, hogy éppen tőle kaptam a biztos továbbjutást jelentő hegedűt.”

„A Komáromi Napok ideje alatt először adtam itthon ilyen komoly koncertet. Megható volt, hogy szinte mindenkit ismertem a nézők soraiból. Ráadásként az A csitári hegyek c. dalt adtuk elő, a dalhoz nagyon sok emlék köt. A „jaj de messze van” sornál pedig elsírtam magam, holott a művész feladata, hogy a nézőkben váltson ki érzelmeket. Köszönöm, hogy ennyien eljöttek!”

A középiskolásként még rebellis metálrajongó Réka mára egy komoly elköteleződést kívánó komolyzenei pálya művésze lett. A huszonéves lány már gyerekkora óta gyakran megcsillogtatta hangját, a zenei pályát mégsem kifejezetten ő választotta magának. „Már óvódás koromból vannak éneklős képek rólam, a GIMISZ-ben is volt lehetőségem énekelni, az egész viszont egy kassai dalverseny alkalmával dőlt el, amikor úgy sikerült énekelnem, hogy még saját magam is meglepődtem. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez egy adottság, amit nem szabad elherdálni, ez a Jóisten ajándéka, amivel élni kell.”

Réka a középiskola után még először világi irányban folytatta tanulmányait, Győrben közgazdaságtan tanult, hiszen szülei is féltették a művészi pálya bonyodalmaitól. A klasszikus egyetemi képzés azonban nem szabhatott gátat a tehetségnek – Réka már ez idő tájt képezte magát a győri konzervatóriumban Dobi-Kiss Veronika közreműködésével, majd az énekesi pálya beszippantotta őt. „Gyerekkoromtól zongorázni tanultam, amikor pedig a komáromi zeneiskolában Balogh Rózsa énektanárnőhöz is elkezdtem járni, tudatosult bennem, hogy a hangomon is mennyi minden munkálnivaló van még. Ma úgy gondolom, sosem leszek ’kész’. Minden hangért meg kell dolgozni, mindig lesz mit csiszolni.”

Réka eleinte a népzenei irányt szerette volna megcélozni, ám ehhez énektanár nem állt rendelkezésére. „Ezen a pályán az énektanár szerepe épp olyan fontos, akár egy sportolónál az edzőé. Kezdetekben nagyon jó kezekben voltam, ezért a döntést, hogy hol tanuljak tovább, szintén a tanár személye határozta meg. Mentem a tanárom után: így alakult, hogy Brémában kezdtem el egy alapképzést (bakalár), ahol Laki Krisztina és Thomas Mohr osztályában tanultam. Majd átkerültem Münchenbe, ahol az akadémia hallgatójaként képezhetem magam, ám Laki Krisztina művésznővel a mai napig együtt dolgozunk.”

Egy komolyzenét éneklő művész számára is kaotikus a napi beosztás. Az August Everding Színiakadémián, ahol jelenleg játszik, a következő napi próbatervet mindig előző nap kapják csak meg, hogy hova, kivel, mit kell menni próbálni. Ezek egyébként profi produkciók zenekarral, híres rendezőkkel. A próbatervek is – amely valójában az órarendjük – erre, illetve a tanulmányokra vonatkoznak. Igazi színház, szerződéssel, komoly munkával, szerződéssel, csak éppen diákstátuszban. „Az egészben a legnagyobb kihívás megszokni magát az életmódot. Már reggel útnak indulok, és késő estig tartanak a próbák. A fellépésekről nem is beszélve, hiszen mi akkor dolgozunk, amikor másoknak szabadidejük van. A legnehezebb, hogy alig van magánéletem. Német származású vőlegényemmel együtt élünk ugyan, de mindig csak este látjuk egymást, illetve csak a vasárnapi napokon tudunk szabad programot csinálni – hacsak nincs fellépésem. Az idei évben szerintem ez idáig össze-vissza 10 szabadnapom lehetett. A tanulmányokat és a fellépéseket sem egyszerű összeegyeztetni.”

Érdekes lehet, hogy egy operaénekesnek mi mindenre kell odafigyelnie, hogy a hangja tökéletesen szóljon. „A hangszerünk mi magunk vagyunk, ezért ez határozza meg az életvitelünket. Figyelnem kell, hogy jól fel legyek öltözve, nem mindegy, hogy mit eszek, mit iszok és mennyit alszok. Egy éjszakázás után a kávé a szervezetemet ugyan felkeltené, a hangomat viszont nem. Régebben nagyon szerettem a baráti összejöveteleket, most viszont a nyári szünetet leszámítva nincs nagy szabadság. Ez is mutatja, milyen kemény megvonásokkal jár ez a pálya.”

A következő megugrandó akadály, hogy egy operaénekesnek több nyelven kell tudnia énekelnie. Nem szükséges beszélni az adott nyelvet, ám akcentus nélkül kell tudni megszólaltatni az adott dalt. „Nagyon hiányzik az anyanyelvem, az ízes, fondorlatos, gyönyörű magyar szófordulatok, ám mivel magyar nyelven egyébként is kevés opera íródott, a német, az olasz, a francia nyelvű darabok azok, melyeket első sorban el kell sajátítanom. Viszont énekeltem már oroszul, lengyelül, sőt még kóreaiul is. Ráléptem a külföldi pályára, ettől függetlenül azonban nagyon hiányzik a Felvidék, a családom és nehezen barátkozom meg a ténnyel, hogy ilyen kevés alkalommal van csak lehetőségem hazalátogatni.”

Réka fellépett már dómban, a brémai színházban is, játszott már Wagner, Puccini, Bach, Haydn, Händel, Puccini és Mozart operákban (gyakran főszerepet.) Ezekre többnyire castingok alapján választják ki a legmegfelelőbb képességű személyt. „Egy előadás alatt figyelni kell a zenekart, a karmestert, tudni kell a szöveget, a kiejtést, a dallamot, a ritmust. Emellett játszani a szerepet a kollégákkal (nem pedig egymás mellett) – és az sem mindegy, milyen kosztümben lépünk a színpadra. Egy pillanatra sem szabad kizökkenni a szerepből, hiszen ha elfelejtenék egy mondatot, a zenekar akkor is játszana tovább. Nehéz feladat, nagy a kihívás minden nap, ám színpadon állni az egyik legnagyobb ajándék, amit a Jóistentől kaphattam. Sokan féltenek és aggódnak miattam, mert azt látják, hogy sokat dolgozom. Azonban az előadások, koncertek csodálatos élmények, melyek mindig feltöltenek.”

Mi az az elismerés, mely a legmeghatározóbb egy operaénekes életében? „Kaptam már díjakat, újabban elkezdtem versenyekre is járni – ennek kapcsán kerültem a Virtuózok műsorába is – ám a legnagyobb elismerés egyértelműen az, amikor az adott felkérés után a következő szerepet is felajánlják, illetve amikor továbbajánlanak a következő munkára is. Ennél nagyobb megbecsülésre nincs is szükség.”