Amint már többször beszámoltunk róla, az egykori capoeirás fiú, Kertész Peti, tajvani celebélete után egy lépéssel ismét közelebb került terve megvalósításához. Október óta a hollywoodi filmakadémián bontogatja szárnyait.

Sherman Oaks-ban lakik egy híres forgatókönyvíróval, Adam Mazer-rel, ahol a vendégház részlegben saját szobája, konyhája és medencéje is van. „Ez egy nagyon csendes, gazdag, mégis biztonságos negyed.“

Peti hetente négyszer 5-6 órás képzéseken vesz részt, melyek a keddi castingra készítik fel a csapatot. „A gyakorlatokon kívül a tanárunk, Bobbie Shawn Chance arra is törekedik, hogy bejuttasson minket valamilyen filmbe. Scarlett Johansonnal, Anthony Hopkinssal, Giovanni Ribisivel és Drew Barrymore-ral is ő foglalkozott, Kim Kardashian TV-műsorainak pedig ő a producere. Legutóbb, szombaton emocionális gyakorlatokat vettünk át, tehát sírtunk és nevettünk felváltva, egyéb különböző érzelmi arckifejezésekkel együtt. Vasárnap, hétfőn és csütörtökön mindenki kap egy jelenetet és egy partnert, amit keddre be kell gyakorolni. Ekkor ugyanis körülbelül húsz rendező és producer előtt lépünk színpadra, olyan akár egy casting. Itt-ott felvideózzuk magunkat, egy-két sírást, csókolozást, pofozkodást már megörökítettem. Valamiért legtöbbször romantikus jelenetet kapok – vagy épp megcsaltam valakit, vagy épp beleszerettem valakibe – tehát csókjelenetek is előfordulnak, de a pofonok is repkednek ide-oda. Elég furcsa, mert nem tartom magam romantikus alkatnak és szerintem nem is nézek ki olyan jól.“ (nevet)

Rengeteg színházi és filmes megjelenést készítenek, a temérdek színházi gyakorlat a filmekhez is nagy segítség. Játszott már rendőri szerepet, de olyat is, aki nem tudta visszafizetni a banknak a kölcsönt. Sőt, Steve Harvey TV-showjában is részt vehetett, mint vendégjátékos. „Sétáltam az utcán és leszólítottak, szeretnék-e szerepelni a műsorban. Természetesen igent mondtam.“ Jelenleg két lehetőség lóg a levegőben, egy film és egy TV-műsor, amelyek elég kecsegtetőek Peti számára. „Ki kell várni a megfelelő alkalmat. Jó helyen a jó időben – ez az egyik titka a sikernek. Jó helyen vagyok, már csak a jó idő kell. Nagyon sok magabiztosságra van szükség. Nem büszkeségből és beképzeltségből mondom, de a félénkek itt labdába sem rúghatnak. Rengetegen akarják ugyanazt, megy a vetélkedés. Hogy mi a különbség köztünk? Sokan a kávézóban ülve várják, hogy felfedezzék őket, én viszont igyekszem megteremteni magát a lehetőséget. Hosszú távra tervezek, nem csak a hirtelen megkapható célokat látom magam előtt.“

Tanára a legjobbakkal foglalkozik, úgymond tökéletesre faragja a tanítványait, ezért is kapnak oly‘ sokan szerepet közülük. „A kamera mindent lát, nem tudod megvenni, nem tudod átverni, csak megszerezni. … A siker nem véletlen. Kemény munka, kitartó tanulás, rengeteg áldozat és a legnagyobb szeretet az iránt, amit csinálsz.“

Felmerül a kérdés, nem minősül-e nagy rizikónak, hogy Peti otthagyva tajvani életét egy másik kontinensen kezdte felépíteni magát? „A tajvani cégem is megvan, tehát nem hagytam magam mögött teljesen az ottani életem. Amit sikerült elérnem, mindig velem lesz, de szintet kell lépnem. A filmemet továbbra is ott szeretném leforgatni, amihez a story-t már megírtam, és forgatókönyvírót is felvettem. Most épp színészeket, mozikat és rendezőt keresek. Remélhetőleg ebben az évben nyélbe ütjük a dolgot, amihez majd vissza kell utaznom Ázsiába. Hogy rizikós-e? Perszehogy az, de próbálom úgy csinálni, hogy ha el is bukom, azt előre tegyem és ne hátra. Anyagilag nyilván visszalépés, de a lehetőségek jobbak – tehát valamit valamiért, nemde? Ha a kapcsolataimat nem is, de a tapasztalataimat nagyon is ki tudom használni. Öt nyelven beszélek, amik közül a kínai nagyon jól jön Hollywoodban. Hihetetlenül sok segítséget kapok a tanáromtól és az osztálytársaktól, és nagyon jól esik, hogy tehetségesnek tartanak. Mi nem versengünk, hanem segítjük egymást.“

Peti sokszor gondol a kezdetekre, eszébe jutnak komáromi emlékei, és ugyan még mindig messze a hőn áhított cél, az odavezető út egyre jobban körvonalazódik. „Nagyon sok emlék rohan meg, amikor a színpadon állok. Emlékszem, amikor a Munka Utcai Alapiskola drámaóráján gyakoroltunk, majd fel is léptünk. Ilyenkor ismét úgy érzem magam, mintha megint az a tíz éves kis Pepe lennék. Ezért is tudom, hogy jó helyen vagyok, mert itt otthon érzem magam.“