Még mi, komáromiak is egy emberként izgultuk végig az olimpiát városunk kajakosai miatt. De vajon hogyan élték át a futam pillanatait azok, akik legközelebb állnak az élsportolókhoz: a feleségek? Vajon hogyan szurkolnak a családtagok, a gyermekek? Vlček Erik és Tarr Gyuri párjait, Vlček Denisát és Gamsjager Agnesát kérdeztük.

Mindketten otthonról, a televízió képernyője elől kísértétek végig a riói olimpiai játékok pillanatait?
“Igen. Általában a családdal, a szülőkkel közösen szoktunk drukkolni, ahogy Ágiék is – felel kérdésemre Denisa. – Most viszont arra kértem mindenkit, a riói futamot hadd nézzem csak hármasban a gyermekeinkkel, a hét éves Larával és a három éves Sárával. Az otthonunkban, teljes nyugalomban szerettem volna átérezni a verseny minden egyes másodpercét. És úgy érzem, jól döntöttem: ezt az élményt nem veheti el tőlem senki! Larának is jobb volt így: abban a korban van, amikor kicsit szégyenlős. Neki is jobban esett bensőséges légkörben szurkolni, amikor senki nem figyelte őt. Sárika pedig még kicsi. Ő önfeledten futkosott fel-alá, és közben hangosan kiabálta: „Gyerünk Tatiii!!!“ Aztán amikor beértek a célba, kerek szemekkel nézett rám, és azt kérdezte: „Most akkor kap a Tatinko nyakláncot?“

Ti is „készültetek” az olimpiára? Például szurkolói mezekkel?
„Nincs kifejezetten „dress code“ a családunkban – folytatja Denisa. – A riói olimpia alkalmából szlovák zászlós tetkókat tettünk magunkra, ezáltal is erősítve a nemzeti szellemet, a családi összetartás mellett. Azonban két éve, a moszkvai VB-re csináltattam olyan kis pólókat, amelyekre Erik és Gyuri képét nyomtattuk, éremmel a nyakukban. Úgy látszik, a póló szerencsét hozott: Moszkvából két aranyéremmel tértek haza. Azóta Lara mindig ezt a ruhadarabot veszi fel, ha az édesapja bárhol a világon versenyzik.“
„Nálunk sincs bevált viselet – feleli Agnesa. – A megmérettetéseket otthon követjük nyomon a gyerekekkel, vagy szűk családi körben, nagy figyelemmel és még nagyobb feszültséggel. Főleg kisebbik gyermekünk, Sebastián (11 éves) szokott szomorkodni, ha az apukájának nem sikerül egy-egy megmérettetés. Lisa viszont már 17 éves. Átérzi és jól kezeli a nehezebb helyzeteket is, már csak azért is, mert ő is versenyszerűen kajakozik.”

Van-e a fiúknak valamilyen kabalájuk?
„Erik nem hord magával kabalát, és én se hiszek benne. Viszont úgy tudom, Gyuriéknál van valami titokzatos tárgy, ami segít” – mondja nevetve Denisa.
„Ez bizony így van – bólogat Agnesa. – A feszült pillanatokban egy zöld angyalkát szorongatok a markomban. Úgy érzem, az angyalok segíthetnek – de ha mégsem, ártani biztosan nem ártanak.

Mikor váltjátok az utolsó, buzdító mondatokat egymással? Közvetlenül a verseny előtt még felhívjátok a párotokat?
Denisa: „Közvetlenül a verseny előtt már nem zavarjuk őket – ilyenkor minden figyelmükkel a versenyre kell összpontosítaniuk. A versenyt megelőző este szoktunk beszélni utoljára, illetve már csak a verseny után, amint Erik a telefonjához jut. Minden alkalommal elmondom neki, hogy ‘szorítok és tudom, hogy megcsinálod‘.”

Agnesa: „Én a verseny előtti napon igyekszem motiválni Gyurit, a nagy napon pedig mindig küldök egy buzdító üzenetet, amiben elmondom: ‚Bízom bennetek, meg tudjátok csinálni!‘ Egyébként a napi szintű kommunikációt sosem hagyjuk ki, legalább online,
a viber, whats up, vagy a skype segítségével. Amikor tehetem, elkísérem a világversenyekre a párom: ott voltam például a szegedi VB-n 2011-ben, a londoni olimpián 2012-ben, a duisburgi VB-n 2013-ban, vagy a racicei EB-n 2015-ben. Most azonban nem jött ki a lépés, hogy személyesen is elkísérhessük – lélekben azonban vele voltunk.“
„A londoni olimpián mi is ott voltunk Larával – teszi hozzá Denisa. – Azonban Rio két gyerekkel elképzelhetetlen lett volna. Visszatérve, a buzdítás szerintem elsősorban az edző feladata. Nekem, mint feleségnek az a dolgom, hogy bármi is történjen, mellette álljak és büszke legyek rá. Az edzőn kìvül mi tudjuk egyedül, mennyi munka van valójában egy-egy győzelem mögött. A csúcsteljesítmény eléréséhez biztos háttér kell – és én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ezt megadjam Eriknek. Otthon nyugalom várja, és odafigyelek az egészséges étkezésre is.“
„Végül talán még egy fontos megjegyzés – fejezi be Agnesa a beszélgetést. – Erikék családja és a miénk szoros baráti kapcsolatot ápol. Ez a kajaknak köszönhető. A kajakos társaság ugyanis olyan, akár egy család. Egy igazi, nagy, összetartó család!