Két évvel ezelőtt adtunk hírt a komáromi Kertész Péterről (28) – az előző cikket itt olvashatod -, aki négy éve költözött Tajvanra és azóta is a keleti végeken próbál szerencsét. Az egykori capoeirás fiatal fiú már akkoriban is nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy modellként, kaszkadőrként, színész-statisztaként illetve különféle talk show-k szereplőjeként dolgozhasson, és karrierje törhetetlenül ívelt felfelé. És az iram pedig tovább folytatódik, hiszen nemrégiben Jackie Chan-nel forgatott filmet.
柯子培 – ez lenne Peti kínai neve, amit olvasva így kell kiejteni: KE ZI PEI. „KE a családnevem, PEI a becenevem, a ZI pedig kisfiút jelent. Sokaknak viszont még mindig ‘CAPTAIN’ vagyok, miután az egyik reklámfilmben Chris Evans (az Amerika Kapitány c. film főszereplője) dublőre voltam“ – meséli mosolyogva.
Milyen szerepei és nagy pillanatai voltak Petinek az elmúlt két évben? „Hallottam, hogy Jackie Chan Sydney-ben forgat és tudtam, hogy hamarosan Tajvanra érkezik. Castingos kapcsolataimat kihasználva jelentkeztem én is háttérszereplőnek – és végül meg is kaptam a várva várt hívást. Első nekifutásra egy maszkos katona lettem volna egy olyan jelenetben, amelyben Jackie nem is szerepelt. Ezután a helyzet úgy adódott, hogy rendőri szerepre szántak, de erről is lecsúsztam. A következő lehetőségként egy kamaszfiút kellett volna alakítanom – sajnos azonban egy másik szerep miatt szakállat növesztettem. Már úgy tűnt, le kell mondanom erről a filmről, de végül minden a lehető legjobban alakult – a szakállam ellenére benne hagytak a jelenetben, maszk sem takarta az arcom és még Jackie Chan mellett is állhattam. Így látható leszek majd a moziban is. A film címe: Bleeding Steel és jövőre jön ki. Majdnem megállt bennem az ütő, amikor Jackie besétált a stúdióba. Ez volt minden álmom, és nem csak hogy találkozhattam a példaképemmel, de még forgathattunk is együtt. Hát igen, ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez“ – mondja nevetve.
„Tavaly egyébként találkoztam Andrew Garfield-del (A csodálatos Pókember főszereplője), mivel vele is együtt forgattunk, a Silence című filmben, Martin Scorsese rendezésében. Szintén statiszta voltam, de a „pókember“ itt konkrétan engem meg is szólított, hogy igazítsam meg a trikómat. Jackievel beszélgetni ugyan nem volt alkalmam, a kaszkadőr csapatával viszont jó kapcsolatba kerültem, és ez nagyon fontos lépés. Ők is azt tanácsolták, hogy Kínában próbálkozzak, így áprilisban terveim szerint egy hónapot Pekingben fogok tölteni.“
A kaszkadőrködés nem kis veszéllyel jár, azonban tényleg olyan ijesztő, mint amilyennek tűnik? „Épp ellenkezőleg. Még a tapasztalt, hollywoodi kaszkadőrök is napokig gyakorolnak egy forgatás előtt. Kipárnázzák őket, köteleken lógnak. A legtöbb sérülés a legártatlanabb helyzetekből adódik. Ha kiugrasz az ablakon, semmi bajod sem esik, de a lépcsőn bezzeg kificamítod a bokád“ – mondja nevetve. „Viccet félretéve, volt már néhány komolyabb helyzet is. Szeretnék létrehozni egy weboldalt, ahol saját kisfilmjeimet (melyeket én készítek) népszerűsíteném. Legutóbb egy ilyen forgatáson egy fából készült machette (hosszú éles kard) eltörött és a mellkasomba szúródott verekedés közben – szerencsére könnyebben megúsztam.Ugyanennél a videónál viszont még a kamerát tartó rendezőre is rázuhantam az ablakból, sőt, majdnem a tetőről is leestünk. Mondanom sem kell, hogy a jelenetet végül kihagytuk a kisfilmből.“
Peti a jövőben producerkedéssel és rendezéssel is szeretne foglalkozni.
„Mindig az volt az álmom, hogy filmekben szerepeljek – de ha eléred a célod, kitűzöl egy másikat, nem igaz? Első lépésként egy kis videót forgattunk le, jövőre pedig egy másfél órás filmben gondolkodom, amit a tajvani mozikban lehet majd látni remélhetőleg. Tanulhatnám suliban is a szakmát, viszont fontosabbnak tartom, hogy tapasztalt emberektől sajátítsam el a gyakorlati tudást. Négy éve kint vagyok, de nem vagyok gazdag! Két évig csak tanultam, és egy éve van állandó állásom – angol iskolában tanítok és marketing menedzserként dolgozom. Emellett folyamatban van a saját production company-m megalapítása is, hogy közvetíthessek színészeket, modelleket, ez is egy újabb lépés a producerkedés felé vezető úton. Természetesen hiányoznak a testvéreim és én is nekik, de mindannyian spórolunk a jobb élet reményében. Hiszen én nem csak hogy szeretnék valamit letenni az asztalra, de annak az asztalnak reményeim szerint roskadoznia kell a súly alatt.“
Sok sikert kívánunk Kertész Petinek, aki ambíciózusan hajtja álmait és nem rest értük keményen megküzdeni. Kövessétek őt és karrierje alakulását a Facebookon is, ahol kisfilmjeit, egyéb szerepeit ábrázoló fotókat, videókat láthattok! Hajrá, keleti kalandra fel!