Akár egyszerű, de nagyszerű, akár kultusszal rendelkező járműre vágyunk, érdemes betérni a Real-K benzinkút előtt található KIA&MAZDA szalon show room-jába, ahol tesztvezetések, az ügyféligényeket gyorsan és profin kiszolgáló személyzet, valamint különleges akciók várják a leendő autótulajdonosokat.
Az immáron családi vállalkozásként működő kóreai KIA szalon 3 évvel ezelőtt költözött ki az Újvári út kavai letérőjéhez, a japán MAZDA márkához betársulva pedig azóta együtt kínálják autóikat. A helyszín könnyen megközelíthető, tesztvezetés szempontjából tökéletes kiindulópontként szolgál. A személyzet pedig hozzáállásával a közelmúltban kivívta a KIA ügyfélelégedettségi felmérésének díját is.
„Sok munkánk van abban, hogy ne mossák össze a szalont az előző helyszínnel és tulajdonossal. Szlovákia-szerte több mint 30 alvállalat közül holtversenyben a 2. helyet sikerült megszereznünk. A kliensek visszajelzése segített minket hozzá az elismeréshez, ami a jövőben még jobb munkára sarkall bennünket.” – avat be Fekete Gergely értékesítő a részletekbe. A csapat igyekszik az ügyfeleket elejétől a végéig személyre szabottan végigkísérni a folyamaton, viszont a várakozás elkerülése érdekében mindannyian teljes mértékben képben vannak az összes modellt illetően, így bárki gond nélkül átvesz a kollégáktól egy-egy potenciális érdeklődőt. Lehetőség van tesztvezetések gyanánt Kava felé egy kisebb kört tenni, Kava-Martos-Ógyalla távon pedig minden kipróbálható, amit a járgányok nyújtani tudnak. Univerzális út, kanyarokkal, falu-főút kombinációval, minimális forgalommal, hiszen mi értelme lenne a városi dugóban ácsorogni…3TOVÁBBI FOTÓK
Hogyan néz ki egy autóvásárlás folyamata? Ugyan komplex, sok ismeretlenes egyenletről van szó, a leginkább döntő faktor a büdzsé. Ha már tudjuk, milyen árkategóriában gondolkodunk, jöhet a típus kérdése, pl. magasított, esetleg tágas rakterű autót szeretnénk-e, milyen felszereltséget kérünk bele, a színválasztás pedig marad a sor végére – kivéve persze, ha hölgy vásárlókról van szó. „A KIA Rió 7 év garanciával például egy rendkívül keresett modell – mondhatni tolonganak érte a vevők. Hasonló, mint egy konkurens kategória, ám még annál is kevesebb törődést igényel. Minden autó leélhető már egy év alatt is, de meg is kímélhető akár évtizedeken át. Ha egy Rió megkapja az évi egy szervizt, más gond nem igazán fordul elő.” 4-5 év után pedig garanciálisan akár még eladásra is tökéletes, hiszen a fennmaradó évek jótállása átruházható.
Ha MAZDA, vajon miért az az elképesztő ragaszkodás? Mert kultusza van! „Aki egyszer beleül, nem akar kiszállni. A design kilóg a sorból, tradíciója van, úgymond elpusztíthatatlan. Kiküszöbölték a korróziós hibákat, a rendes 4-hengeres 2 literes alapmotorokból pedig nem engedtek – végül sikerült úgy kombinálni, hogy akár 5,5 literes fogyasztásra is kihozható. Nagy misztikum övezi, mert nem romlandó, a végletekig tökéletesített darabokról beszélünk. A 40 feletti korosztály kedvence, ők értik leginkább, mekkora érték egy robosztus szívómotor, ami a világvégére is elmegy.” – áradozik Gergely. Persze az indulóár drágább, mégis megéri: az alapfelszereltségben ugyanis olyan extrák vannak, amiért pl. a KIA-nál felárat kéne fizetni. Jóval több plusz számít bele egy alapcsomagba Szlovákián belül, mint a magyarországi leányvállalatoknál. Ha van belföldi lakcím, akár magyar állampolgárok is vásárolhatnak az észak-komáromi szalonban. „A KIA rengeteg olyan kedvezménnyel áll rendelkezésre a lakosok számára, ami több 100 akár 1000 Eurónyi akciót is jelenthet, ilyen például a tanárok számára nyújtott árengedmény, de pl. a LIDL alkalmazottai is előnnyel indulnak. Összesen 60 ilyen kivételezett akció van, érdemes ezeket kihasználni.” Előfordult, hogy a Real-K márkaszalon és szerviz 100 Eurós tankoló-kártyával kedveskedett a vevőknek, a tapasztalatok alapján viszont az ajándék kiegészítőket nagyobb örömmel fogadják. Így az új autónk mellé akár szőnyeget, felnit, gumit is választhatunk vagy akár a kötelező felszerelésről is igény szerint gondoskodnak! Maga a papírozás 1-1,5 órát vesz igénybe, rendelés esetén maximum egy hét kell a lebonyolításhoz. Ha viszont van raktáron a kiválasztott autóból, akkor akár 2 napon belül már ki is lehet vele gurulni a szalonból. „Felfújva, felöntve, megtankolva adjuk át a kocsikat, ahogy illik. A folyamatot gyorsítja a készpénzes kifizetés, ilyenkor a biztosítás szabadon választható, de nagyon szívesen tudunk segíteni benne mi is és kiválasztani a legjobb változatot.” Figyelem! Az új kocsikra immáron 3 különböző biztosítást kötelező kötni! Ha finanszírozott járműről van szó, akkor szükség van munkáltatói igazolásra, bankszámlakivonatra, a teljes dokumentációt pedig egy órán belül központilag jóvá is szokták hagyni.
Szervizelés helyben, garancián belül és azon túl is! Többnyire a rutin szervizek megvárásra megoldhatóak – ilyenkor lehet egyet ebédelni, kávézni, pihenni. A centrális raktáraknak köszönhetően az alkatrészek könnyen és gyorsan beszerezhetőek, ha pedig valakinek elintéznivalója van, hozzák-viszik az ügyfelet. „Az autóért el is mehetünk, majd visszavisszük a tulajdonosnak.” 5 szervizautóval rendelkeznek, melyet 24 órát meghaladó javítás esetén kölcsön adnak, ezekből 3 darab elektromos autó – bár utóbbiakra egyelőre nem nagy igény mutatkozik, hiszen költséges és a töltése is problémás a környéken.
A KIA&MAZDA csapata a pandémia előtt rengeteg kitelepülést szervezett, nyitott napokat tartottak, hétvégenként bejárták a környéket a népszerűsítés érdekében. „Nagyon szeretünk kimozdulni, a lakosokkal kötetlenül beszélgetni és semleges helyszínen találkozni. Reméljük, hamarosan visszarázódhatunk a régi kerékvágásba.”