Komárom keleten felbukkanó csillaga
„Alkalmam nyílt Chris Evansszel együtt dolgozni, és egy hajszálon múlt, hogy Jackie Channel forgathassak…”
Kertész Péter, az egykori komáromi capoeirás fiú Taiwanon már sztár.
A fiatal fiú élete, közel sem indult gördülékenyen. Testvéreivel együtt szülők nélkül kellett felnőniük, ők tényleg mindent a nulláról kezdtek. Ez az igazán tiszteletre méltó, amikor az ember igenis mer nagyot álmodni, ki tud emelkedni a semmiből és ennek tükrében irányítja az életét. Péter pár évvel ezelőtt még a komáromi capoeira csapat fényét emelte, ma viszont már külföldön is ismert a neve. Egyelőre főleg Taiwant az érintett ország, de a célállomás Hollywood. Hogy hogyan lehetséges a lehetetlennek tűnő karrier? Peti elmeséli nekünk.
Mikor kerültél ki Taiwanra, és hogyan?
2012 szeptemberében jöttem ki Taiwanra. Azelőtt öt évet töltöttem Angliában, ahol hotel menedzsmentet tanultam, majd dolgoztam. Elsajátítottam a nyelvet, plusz külföldi munkatapasztalatot és pénzt szereztem a tovább utazáshoz. A hotelban, ahol alkalmaztak, a legmagasabb pozícióba kerültem, ahonnan már nem volt feljebbjutási lehetőség. Úgy döntöttem, egy kis pihenőt tartok és a spórolt pénzemből elkezdek suliba járni Taiwanon is. Angliában nagyon sokat dolgoztam, bevallom elfáradtam, ezért választottam a tanulást. Korábban már bejártam Taiwant, Hong Kongot és Vietnamot, így mindenképpen Ázsiát céloztam meg, mivel olcsó. Amerika felé orientálódni aligha futotta volna ki a pénzemből. Ugyanúgy, mint az angolt, a kínait is először tanultam. A komáromi iskolákban én németes voltam. Tudtam ugyan számolni kínaiul egészen tízig (nevet), de azon kívül semmit. Ahhoz, hogy egy nyelvet rendesen megtanulj, elengedhetetlen, hogy egy ideig külföldön élj, vagy legalább legyenek barátaid az adott nemzetiségből. Én az itteni nyelviskolát idén fejeztem be. Két éven keresztül hétfőtől péntekig napi három órát foglalt le az életemből a tanulás, így sok szabadidőm volt, amikor általában a fősulisokkal járkáltam ide – oda. Nagy dilemma volt otthagyni Angliát, hiszen jó munkahelyem volt, a nyelvet is jól beszéltem már, de mivel többet akartam az élettől, nem volt maradásom. Most Taichung – ban lakom, egyedül bérelek egy lakást. Ez a második legnagyobb városa Taiwannak, körülbelül három millió lakosa van.
Capoeiras múltadnak is köszönhető a külföldi megjelenés?
Nem, Angliában nem capoeiráztam egyáltalán. Taiwanon elkezdtem jiu-jitsuzni és edzés után ugráltam. Páran látták ezt és kérdezték, hogy tanítanám – e őket. Azóta tartok capoeirát, de ezenkívül semmi köze nincs az kint létemhez.
Milyen volt a kezdet? Modellkedés, statisztálás, színészkedés… Mi a sorrend?
Ez egy jó kérdés. Nekem mindig is az volt az álmom, hogy filmben szerepelhessek. Mivel a nyelvek még nem mennek tökéletesen, nem vagyok a legjobb színész, nem is verekszem a legjobban. Ezért döntöttem úgy, hogy olyan országban próbálkozom, ahol hamarabb felfigyelnek rám. Amerikában nagyon sokan vágynak színészi karrierre. Én csak egy újabb fehér fiú lettem volna a sok közül, míg Ázsiában magas, szőke, külföldi mivoltomnak köszönhetően hamarabb észre vettek. A kezdet persze nagyon nehéz volt, mivel nem beszéltem a nyelvet, nem ismertem annyi embert, de beilleszkedni mégis könnyebb volt, mint Európában. A taiwaniak nagyon kedvesek, segítőkészek, és nekik is jól jön, ha van egy külföldi ismerős a tájékon (nevet). Második lépésként elkezdtem fitneszbe járni, hogy jól kigyúrjam magam. Egy jó test újabb figyelemfelkeltő tényező, aminek segítségével sokkal könnyebb a modellkedés világába is bekerülni, annak ellenére, hogy nem vagyok annyira jóképű – bár nálam ez nem volt gond (nevet). Taiwanon nem forgatnak túl sok külföldi filmet, ezért nagyon nehéz bekerülni. Ezért inkább a modellkedéssel kezdtem, hogy megismerjek pár embert, és szerezzek egy – két hasznos kapcsolatot. Ha filmről van szó, sokszor a modelleket viszik – kivéve, ha már híres színész vagy. Mostanában pedig már TV – műsorokban szerepelek rendszeresen, hetente kétszer forgatunk négy részt. Ezek kibeszélő – showk, ahol taiwaniak beszélnek ruhákról, párkapcsolatokról, tehát mindenféle témáról. Sokszor meghívnak külföldieket is, hogy kikérjék a véleményüket. Szeretnének többet tudni a világról, mivel ők maguk nem utaznak túl sokat. A filmek miatt nem tudom rendesen vinni ezt a vonalat, és nem is a célom főállásban „csak beszélgetni” (nevet), úgyhogy a filmek az elsők, reklámok a másodikak és csak ezután jönnek a TV műsorok.
Milyen szerepeid voltak / vannak az évek során? Kivel dolgoztál együtt akinek Taiwanon belül, vagy akár világszínvonalon is hírneve van?
Az utóbbi két hétben Chris Evans – szel (Amerika kapitány) forgattunk együtt. Ebben a kínai – hollywoodi reklámfilmben videó játékot promóztunk, és mivel állítólag hasonlítok rá plusz van kaszkadőr tapasztalatom, engem választottak ki dublőrének. Bangkok – ban tanultam a filmverekedést, ahol Ron Smoorenburg – gal edzettem – ő a Jackie Chan filmek rendszeres szereplője.
Számos reklám mellett volt egy dráma is, ahol egy taiwani modellnek játszottam a párját. Ezen kívül volt egy zombies film, amiben Jessica C és a hong – kongi akciósztár, Andy On is megjelent – ő nagyon sok verekedős filmben játszik. A Lucy című filmben ugyan csak háttérszerepet kaptam, de legalább találkozhattam Scarlett Johansson – nal és Luc Besson – nal. Amit nagyon sajnálok, hogy lehetőségem adódott Jackie Channel dolgozni, viszont elszalasztottam, mert a vízumot nem volt időm megcsináltatni. De nem aggódom, tudom, hogy lesz még ilyen alkalom. A TV műsorok során gyakran találkozom neves színésznőkkel és modellekkel, de ők mind helyiek, külföldön nem ismerik őket.
Van konkrét ügynökséged, akik hívnak castingokra, vagy már bedolgoztad magad annyira, hogy felajánlanak neked megjelenéseket?
Én „freelancer” vagyok, ami azt jelenti, hogy nincs szerződésem semmilyen ügynökséggel, tehát gond nélkül dolgozhatok együtt bárkivel. Ha le lennék szerződtetve, talán több munka volna, de egyik casting ügynökség sem tud az összes munkáról, így lemondásokkal is járna az elköteleződés egy cég mellett. Van, hogy konkrét munkával keresnek meg, de emellett én is szabadon kutakodok a lehetőségek után. A modellkedés és a színészkedés is napról napra változik. Például hétfőn felhívnak, hogy kedden munka van. Emiatt nem is tudok más jellegű munkát vállalni. Próbáltam tanítani angolt, mert jól megfizetik, de inkább felhagytam vele, mert sok castingról lemaradtam. Ez az átlagos tanári vonal biztonságot és fix fizetést adna, de akkor pedig lecsúsznék a nagy lehetőségekről. A céljaim érdekében fel kell áldoznom mindent, pedig az elején olykor kifutottam a pénzből. Hiába hiszik azt az emberek, hogy felelőtlen vagyok, mert ez nagyon rizikós szakma. Van, amikor két hétig megállás nélkül folyik a munka, aztán vannak napok, ami csak várakozással telik. Mivel nem a fővárosban lakom, mindig fel kell utaznom válogatásra – megvenni a buszjegyet és 5 – 6 órát utazni egy tíz perces interjúért. Volt, hogy ez heti öt nap így zajlott, és nem kaptam meg egyik munkát sem. Ment az idő, a pénzem pedig csak fogyott. Olyankor igenis meg kellett húznom magam. Hál’ Istennek az élet megmutatta, hogy amikor minden összecsap a fejem felett, és a legrosszabb a helyzet, után valami jó történik. A szerencsén is sok múlik, de ha otthon ülnék, és várnám a sült galambot, akkor sehol nem lennék, hiszen a szerencse sem jön magától. Nagyon sokan azt hiszik otthon, hogy én mennyire „mázlista vagyok”. Ez a legrosszabb, mert úgy tűnhet, mintha semmiért sem dolgoztam volna meg, csak az ölembe pottyant volna minden, mert jókor voltam jó helyen. Ez nem igaz. A „szerencse – mutató” nálam azt jelenti, hogy elmegyek 25 meghallgatásra, amire sok pénzt és időt áldozok, és a végén összejön egyetlen egy darab munka. Tehát nem csak a mázlin múlik, gondoljon bárki bármit.
Hogy néz ki egy napod – heted, most hogy már beindultak a dolgok?
Hétfőtől csütörtökig általában a fővárosban vagyok, ha nem TV műsort forgatok akkor reklámot. Pénteken tanítok fitneszt, szombaton és vasárnap pedig capoeirát. Szerencsére a diákjaim abszolút rugalmasak, úgyhogy ha nekem hétvégén munkám van, akkor más napokra be tudom tenni őket. Mindezek mellett még heti ötször járok fitneszbe, és heti kétszer jiu jitsura, úgyhogy nem unatkozom.
Milyen gyakran jársz haza? Van még kit meglátogatnod?
Mióta hét évvel ezelőtt eljöttem Szlovákiából, kétszer voltam otthon, legutóbb körülbelül négy éve. Taiwanról még nem utaztam Európába, még munka miatt sem. Nagyon drága hazamenni, és annyi pénzből inkább sok szép helyet bejárok Ázsián belül. Nem állok rosszul anyagilag, de azért sokallok egy – két ezer eurót repülőjegyre költeni. Testvéreimmel, Mónival és Gabival tartom a kapcsolatot, velük gyakran beszélek. Szüleim, nagyszüleim már nincsenek, a többi rokonommal pedig nem maradt túl jó viszonyom. A húgom volt már nálam Angliában, és jövőre tervezem kihozni pár hétre mindkettőjüket Taiwanra is. Olcsóbb, és legalább ők is világot látnak.
Hogy viszonyulnak hozzád az itthoniak?
Nehéz megmondani, mivel rég nem voltam otthon. A barátaim nagy része külföldön él, vagy Pozsonyban. Velük Facebookon tartom a kapcsolatot. A rokonaim pedig leginkább irigyek. Azt hiszik, hogy szuper életem van, nem csinálok semmit, csak fotózkodom. Vannak, akik soha nem fogják megérteni, hogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Sem a modellkedés, sem a színészkedés nem könnyű foglalkozás, sőt. Persze én is tehetek róla, hogy az emberek csak a habos oldalt látják az életemnek, hiszen a Facebookra leginkább csak a jó pillanatokat töltjük fel. Ám a kezdeti nehézségek, a kudarcok, a kemény munka, a stressz mind olyan szituációk, amiket az ember nem szívesen oszt meg, de ettől függetlenül azok még ugyanúgy léteznek.
Mik a visszajelzések? Tudnak róla, hogy te már most milyen sokra vitted?
Mivel a rokonságom nagy, sok az unokatestvér, a hírem azért elterjedt. Szeretném, hogy azok a régi barátok is tudjanak rólam, akikkel megszűnt a kapcsolat, hogy jól vagyok és hiányoznak, és sosem adom fel! Szeretnék a testvéreim példaképe lenni, hogy az álmokat nem szabad feladni, teljesen mindegy milyenek a körülmények – ezt saját tapasztalatból igazolhatom, hogy nincs az a lehetetlen helyzet, amiből ne lehetne kitörni. Sokat szenvedtem, és a munkát mai napig hajtanom kell, de az álmok után érdemes hajtani.
Ahogy mondtad Hollywood a cél. Mik a kilátások?
Most azon dolgozom, hogy minél több munkát kapjak külföldi filmekben. Járok Thaiföldre kaszkadőr suliba, hogy ha arra kerül a sor, legyen mit felmutatnom. Őszintén szólva, nem egyszerű. Úgy gondolom, kell még pár év, viszont tudom, hogy egyszer eljutok Hollywoodba. Valahol még azért reménykedem, hátha Hollywood jön el értem (nevet), mert belevágni a nagyvilágba nem könnyű – ugyanúgy, ahogy otthagyni Szlovákiát vagy Angliát sem volt egyszerű dolog. Viszont egyre többen megismernek és felfigyelnek rám, és ezek a visszajelzések a legfontosabbak most, hogy lássam, megérte belefognom – és megéri folytatnom, amíg el nem érem a célom.
