„A természetben, egy kávézóban, itthon, lényegtelen, csak dolgozzak valamin.”
Képzőművészet, könyvírás, természettudományok iránti vonzalom. Publikációk az Opusban és a Praeben, festmények a Výtvarné Spektrum bemutatóin, önálló tárlat, megrendelések Angliától Kanadáig. Németh Csilla tetoválóművészként saját szalont nyitott Érsekújvárban, emellett popkultúra-kutatással foglalkozik, nemrégiben jelent meg a Líra – Test – Képek című könyve is. Szerteágazó tevékenységét immáron anyaság mellett végzi – mégsem volt már rég ilyen kipihent. Íme Csilla története.
„Elsősorban szeretném megköszönni a felkérést, igazán megtisztelő! Hol is kezdjük… tehát emlékszem, gyerekkoromtól kezdve állandóan ceruza, vagy ecset volt a kezemben. Később, már egyetemistaként a művészettörténet is foglalkoztatni kezdett, a különféle technikák, a test, a testkép ábrázolása a különböző korokban és művészeti ágazatokban, médiumokban.”
Az említett területek több ponton is kapcsolódnak mindahhoz, amivel Csilla az elmúlt 10 évben a Selye János Egyetemen folytatott tanulmányai során foglalkozott. A Nap Kiadónál nemrégiben megjelent Líra – Test – Képekcímet viselő könyvének kulcsfogalma szintén e köré fonódik.
„A könyvet a szakmai olvasók mellett a szélesebb közönségnek és az egyetemi hallgatóknak is ajánlom.”
A popkultúra ikonjai közül Lady Gaga munkássága számára a meghatározó – nem véletlenül készített róla több, mint 20 portrét! „Újabban viszont még nála is többet inspirál David Bowie.” Főleg családi portrék, vagy kedvenc ikonról porpasztellel, grafitceruzával, akrillal vagy aquarellel készített alkotások kerülnek ki Csilla keze alól. Az utóbbi időben pedig a legtöbbet olajfestékkel dolgozik. „Rengeteg megrendelésem van külföldről is,
néhány képem került már Angliába, Magyarországra, Németországba, de még Kanadába is.
Ezeknek kimondottan örülök, mégis leginkább azokhoz a munkáimhoz kötődnek a legnagyobb sikerélményeim, melyek több technikai kihívást adtak, mint pl. egy gránátalmáról készített csendélet, vagy egy női torzó virágokkal – ahol a színek és az ecsetvonások kerültek előtérbe a fotószerű ábrázolással szemben.”
Vajon önmagát is szívesen festi le egy festőművész? „Magamat nem viszem vászonra, de az unokaöcsémről és az unokahúgomról készült már több kép is. Szeretem a piciket rajzolni! A legkedvesebb élményeim egyike, amikor az unokaöcsémmel kezdtünk el közösen akrillal vászonra festeni.” Olyannyira jól sikerült, hogy képeik közül néhány kiállításra is került pár éve a Kassák Napokon Érsekújvárban. „A gyerekek nagyon kreatívak, elképesztő, mennyire bátran használják a színeket, s az alapanyagokat.”
Régóta, rengeteg, tetoválása van interjúalanyunknak Lady Gagától Einsteinen át Freddie Mercuryig. „Salvador Dalí, Neil Armstrong, de még Sheldon Cooper is a lábszáramat díszítik – és még nincs vége: virágok, ecsetek, idézetek, madarak, galaxisok. De David Bowie még hiányzik. Furcsa, de mindezek ellenére jobban tetszik, ha máson kevesebb tetoválás van, vagy akár egyáltalán nincs!” Csilla már lassan 7 éve hivatásszerűen készít testvarrásokat, mely véleménye szerint a képzőművészet egyik legszebb alkalmazott formája, ahol igazi, élő „vászonra” lehet dolgozni. Tavaly májusban sikerült megnyitnia saját szalonját is, mely a legjobb döntésnek bizonyult. „Rengeteg új kihívást és lehetőséget jelent ez, mivel jó ideje szükségem volt egy nagyobb helyre, ahol szabadon, nyugalomban tudok festeni is.
Igyekszem nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy minél jobban megismerjem a vendégeimet – így ne csak egy tetoválással legyenek gazdagabbak, hanem élménydús, mentális felüdülésben is részesüljenek.”
A minta mérete, a tűválasztás, a színkeverés minden ugyanannyira számít – ahogy az utókezelés is. ,,Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos a megfelelő fényvédő krémek használata! A korrigálás is megoldható. Nem is gondolná az ember, hány, nem jól kivitelezett tetoválást lehet elfedni. Szintúgy nem lehetetlen, ha műtéti, vagy sérülési heget kíván a vendég eltakartatni. Vendégeimmel emellett beszélgetünk a családról, a munkáról, a hobbi terén pedig például a képregények világa, a zene, a művészet, a globális felmelegedés, a futurológia, kozmológia, de akár a legújabb tudományos felfedezések témája is szóba kerül.” Az utóbbi néhány évben ugyanis nagyon foglalkoztatják őt a természettudományok, kimondottan nagy érdeklődéssel figyeli a legújabb híreket, áttöréseket. „Szerintem az etéren kutató tudósok nélkül nem lennénk ott, ahol, mégsem kapnak elég figyelmet. Ezért is igyekszem legalább a vendégeimmel körbejárni ezen témákat, mert ha csak egy kicsit is felkelti az érdeklődésüket, már megérte!”
Csilla már a terhessége alatt is energikus volt, és ez mára sem változott. Így a szalon nyitása, a tetoválás és a festés mellett győzte a könyvhöz szolgáló kézirat megírását is. „Néha sűrűnek tűnt, de mindig is több dologgal foglalkoztam párhuzamosan. Mindez persze nem így alakult volna, ha tanulmányaimat nem a Selye János Egyetemen végzem, ahol a legtöbbet H. Nagy Péternek köszönhetek. Ő nem csak mentorom, szellemi vezetőm volt az elmúlt 10 évben, hanem megtanított a tudományos és a kritikus gondolkodásra is. Akik mindvégig támogattak, a családom, a tanáraim, a barátaim és a vendégeim egyaránt! Nagyon szeretek tanulni, így nem zárkózom el a gondolattól, hogy egyetemi szintű képzést kapjak a képzőművészet területén is. Jelenleg viszont más kötelezettségeim vannak – majd ha a kisfiam engedi, visszaülök az iskolapadba. Most, hogy itt a pici, rengeteget pihenek, olvasok, vagy festek.
Őszintén szólva kipihentebb is vagyok, mint az elmúlt 10 évben bármikor!”