Halmozódó, nehezen lebomló műanyag… Komposztálás helyett tonnányi kidobott élelmiszer… Feleslegesen összevásárolt flakonos italok, kihasználatlanul lógó ruhák… Sorolhatnánk még rengeteg olyan dolgot, amellyel a környezetet szennyezzük, így szóljon most a fáma arról, mi is az, amit mi magunk is megtehetünk a környezetünk érdekében – ráadásul helyben, egyszerűen, környezettudatosan!
Baross Máriát és családját már évek óta ismerem, így szívesen ültünk le a Maja Planetről, azaz a környezetvédelem jegyében készített termékekről beszélgetni. Mint kiderült, Szlovákiában rajta kívül csupán ketten foglalkoznak még ilyen típusú ökozacskók készítésével, mindez pedig egy rakás környezetkímélő praktikával is párosul. „Már a szüleimtől is azt láttam, hogy az ételmaradékot a komposztálóba tették. Akár minden nap szívesen főzök – de felhasználom a maradékokat is és újragondolom. Mindez csak nevelés és fantázia kérdése” – vezet be kicsit a hétköznapjaikba. A Baross család egy éve már teljesen tudatosan éli mindennapjait. „Akárhol vagyok, mindig azon jár az eszem, ki milyen szemetet hova dob. A vizet, amiben a zöldséget mosom, a virágokra öntöm, és az üdítős flakonokat is kiirtottuk az életmódunkból.” Ha Maja bevásárolni megy, dobozba rakodik, a zöldségeket pedig zacskó nélkül méri le, és csak a címkét adja oda a pénztárnál. „A kulcs, ha igyekszünk eleve minél kevesebb szemetet termelni” – vallja.
A környezettudatosság a 100%-ban természetes anyagokból készített zacskók, terítők, zsákok gyártásában teljesedett ki, nagy mértékben lánya, Laura hatására. „Látta rajtam, hogy hiányzik nekem valami, amivel foglalkozhatok, ezért küldött egy work shopot az ekozacskókkal kapcsolatban. Tavaly a húsvéti ünnepek alatt neki is láttam a gyártásnak és a locsolkodóknak az édességeket már ezekbe raktam. Mind el is fogyott. Egyébként láttam korábban Laurika konyhapultján ilyeneket, de nem mertem megkérdezni, mi az. Ki gondolta volna, hogy én magam fogom majd gyártani őket” – emlékszik vissza nevetve.
Maja vállalkozása egy hármas egységről szól: hobbi, az élelmiszerre gyakorolt jótékony hatás, és, hogy, nem hagy hulladékot. Viasz, gyanta, jojoba olaj, régi pamut ingek vagy elegáns új anyagok, lényeg, hogy természetes legyen. „Akkor csinálom, amikor kedvem van. Egyik nap kimosom, másik nap kivasalom, harmadik nap felszeletelem, összevarrom, viaszozom. A zsákok elasztikusak, testhővel alakíthatóak, Neked is hoztam egyet. Próbáld ki, és győződj meg róla, hogy mennyire tökéletes dolog!” – csodás mézes illat, furcsán merev, mégis rugalmas anyag, ilyen a Maja Planet terméke. Vannak nagyobb zsákok kenyérre, süteményekre, kisebb zacskók sajtokra, vagyis igazából bármire – persze az élelmiszerrel való érintkezéshez szükséges tanúsítvánnyal ellátva. „Ha belecsomagolsz valamit, dupla annyi időt kibír, mint műanyag zacskóban tárolva, ahol nem lélegzik. Ha beleteszed a jégsalátát, a viasz tartja majd a frissességét. Ha a kenyeret benne is felejted, nem penészesedik meg, csak kiszárad” – hangzik el, mennyi előnyt is rejt magában ez az ügyes kis tárgy.
Hál’ istennek vannak olyan iskolák is, akik ajándékba már ilyen ekotáskákat szeretnének, sokan pedig épp az elkészítésre kíváncsiak. „A május 17-i, Határőr utcai iskolában tartandó work shop hírét is már többen megosztották. Nagyon örülök, amikor ajándékba valamilyen ekoholmit választanak az iskolavezetők. Így lehet a gyerekeket már kiskortól hozzászoktatni a környezetvédelemhez.”
Maja a JOJ TV-ben is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. „A szomszédasszonyom ötlete volt, pedig addig eszembe sem jutott, hogy a TV-ben szerepeljek. Bauer Ildikó is olyan aranyos, ha csinál valamilyen vásárt, mindig meghív. Mindenkivel szeretnék együttműködni, aki nyitott rá” – teszi hozzá kedvesen. A TV műsort egy rádiós adás is követte, ahonnan már régóta figyelték a Maja Planet útját. „Imádom az életet, az apró véletlenek miatt is. Ehhez is van egy storym. – kezdi nevetve. Amikor épp Pozsonyba tartottam az adás felvételére, az állomáson összefutottam Miška Hamranovával, akit a Žit vedomo konferencián ismertem meg. Miška érdeklődött hova tartok, mondtam, hogy a Rádio Expresshez, amire csak mosolygott. A stúdióban aztán kiderült, hogy Miška oldalán találkoztak a munkásságommal, ő mégsem szólt semmit.”
Maja már részt vett a fővárosban tartott Slovakia Going Zero Waste konferencián is, ahol persze Laurának is ott volt a helye. A fiatal lány munkássága pedig már világszerte ismert, többen felfedezték már aktivitását és foglalkoztak vele különféle külföldi újságok, portálok is. „Vezeti az embereket, hogy vigyázzunk a bolygónkra. Cége is olyan beltéri dizájnnal foglalkozik, amely csupa ekostílusú berendezésből tevődik össze. Kávézóktól, éttermektől, lakástulajdonosoktól egyaránt kap megbízásokat.” A lány lakásában sincs semmi műanyag: ha szőnyeg, ha csésze, ha függöny, minden csakis környezetkímélő stílusban. „A káosz látható, mi csupán gyakran elhatárolódunk a realitástól. Az emberiség azonban már éledezik. Szépen be lehet vezetni az életünkbe néhány környezetkímélő apróságot, hiszen igaz a mondás: sok kis hal, nagy hullámot képes csinálni.”