Az őrsújfalusi Rajko lányok gyerekkoruk óta imádják, amit jelenleg munka címszó alatt művelnek. Az előző számunkban mutattuk be a ti.nyu márkanevet kialakító, egyedi ruhákat varró Tímeát. Most lássuk, húga, Márta hogyan találta meg az álommunkát. Márti (29) jogi szakfordítással foglalkozik, emellett pedig a Travelistan blog szerkesztője – ugyanis az utazásnak szenteli az életét. Hogy hogyan követi álmait a fiatal lány? Íme az ő receptje!

Márti mindig is vonzódott az utazáshoz és arról álmodozott, hogy munkája valahogy kapcsolódjon a világ testközelből való megismeréséhez. Ez a Travelistan blog által meg is adatott, amelyet ketten írnak párjával, 36 éves Martinnal. „Hobbiként kezdődött és szeretném, ha hobbi is maradna. Martinnal igyekszünk összekötni a kellemest a hasznossal. Kirándulásaink alkalmával fotózunk, videókat készítünk, cikkeket és online könyveket írunk, más utazókkal készítünk interjúkat. Emellett igyekszünk a szokatlanabb, egyedi utazások megszervezéséhez is tanácsokat nyújtani.”

A blog olvasói már többezres nagyságrenddel bírnak. Márti a Denník N blogján ír, Martin pedig a SME blogján publikálja útirajzait. „Különösebb reklám nélkül is sikerült elnyerni az olvasók érdeklődését. A legutóbbi hónapban több mint 40 ezren nyitották meg weboldalunkat, ami egy alig egyéves blog számára sikernek számít.” Hogy miben különbözik a Travelistan a többi utazási blogtól? A cél a kevésbé ismert, illetve az ismertebb helyeket más oldalról is megmutatni. Ezen kívül más bloggereknek, mások által készített fényképes útirajzoknak is teret enged. „Az újat és szokatlant keressük. Vegyük például az indiai Tadzs Mahalt. Milliók láttak már fényképet erről a gyönyörű épületről – rengeteg turistával a háttérben. Mi kitaláltuk, hogy igyekszünk aznap elsőként bejutni a komplexumba. Ez sikerült is, pár perc erejéig egyedül voltunk az épületben. Így le tudtuk fényképezni a Tadzs Mahalt – egyetlen ember nélkül, ami igencsak nagy szó. De alapvetően kedveljük a szokatlan, furcsa helyeket. Például én eljutottam a tragikusan fogyatkozó Aral-tó partjára, méghozzá az üzbég sivatagon keresztül. Martin pedig megjárta Csernobilt és Észak-Kóreát is. Az ilyen különös helyszínek érdeklik az embereket. Emellett kifejezetten szeretem a népviseleteket, élő népszokásokat, amelyeket már kevés helyen látni. Egyik kedvencem ilyen szempontból Mongólia: nagy élmény volt számomra, hogy részese lehettem a Naadam elnevezésű ünnepnek. A lakosok itt még erősen kötődnek az eredeti, nomád életmódhoz. Mi pedig azért kedveljük, mert a helyieket még nem rontotta el a turizmus. Őszintén érdeklődnek és autentikusak.”

Az utazópáros az utóbbi egy évben a történelmi, kereskedelmi útvonalhálózatot, a Selyemutat járja, amely Ázsiát kötötte össze Európával és Észak-Afrikával. „Az út során kifejezetten keressük az egyes ünnepségeket. Mi az, ami már több száz éve létezik – milyen új ünnepek és szokások alakultak ki az egykori útvonal országaiban? Sokszor kifejezetten megcéloztunk egyet, máskor egyszerűen szerencsénk volt, épp az utunkba esett a parádé. Ezek közül a legemlékezetesebb a hindu Holi-ünnep volt Nepálban. Itt az emberek porfestékkel dobálják, és vízzel locsolják egymást a tavasz és a színek ünnepléseként. Rendkívül hangulatos esemény, a nepáliak örömmel bevonják a turistákat is, úgyhogy mi is jó színesek lettünk pár perc alatt. A fényképezőgépemet mikrotén-zacskóba kellett csomagolnom, a cipőm pedig a szemetesben végezte.”

Vajon akad olyan hely is, ahova nem igazán térnének vissza? „Talán csak egy. Bangladesben egy érzékeny területre, Rangamati környékére készültünk, ahol a múlt században véres polgárháború dúlt. A területen sok eredeti törzslakos él, ezért is kellett külön engedélyt intéznünk. Egy hajókirándulás által tudtunk odajutni, ami óriási csalódással ért véget. Négy felfegyverezett rendőr kísért minket végig. Egyáltalán nem tudtunk közel kerülni a törzsekhez, még egy ananászt sem vehettünk meg nélkülük. Elpazarolt idő és energia volt, hiszen a rendőrök szolgálatára valójában nem volt semmi szükség. Tele volt a hely bangladesi turistákkal, ők pedig aligha jelentenek veszélyt.”

Idén tizennégy ázsiai országot látogatott meg az utazópáros, de néhány főbb csomópont még előttük van, mint Üzbegisztán, Irán, vagy a Kaukázus. „Ha teljesítettük a célunkat, utána már akár könyvbe is foglalhatjuk az élményeinket. Sokféle emberrel találkoztunk már, de az utóbbi időben gyakran jut eszembe egy fiatal srác – éppen szlovákiai, bazini származású. Kazahsztánban futottunk össze, álma, hogy eljusson Új-Zélandra és erre útközben keresi meg a pénzét. Óriási buborékokat gyárt, így szórakoztatja a közönséget. Nagyon szorítok neki, hogy sikeresen célba érjen.”

Mi a helyzet a páros erősebbik tagjával? Martin tizenhárom évig idegenvezető volt, 158 országot bejárt már. „Sőt, az is megfordult a fejében, hogy meglátogatja a maradék, majd’ negyven országot is, hogy teljes legyen a lista. Kettesben sokkal kényelmesebb és egyszerűbb utazni. Martin találékonyságának köszönhetően olyan helyekre is eljutottunk, ahová egy átlagos ember nem igazán tud. Ilyen például a fülöp-szigeteki Dinagyang. A vallási, törzsi és egyben kulturális vigadalmat az első sorból forgathattuk végig. Mindezek ellenére egyedül is szeretek útra kelni. Az önálló utazás nehezebb, ugyanakkor kalandosabb.”

Márti remekül össze tudja kapcsolni a szakmáját az utazással, de vajon hogyan keveredett a jog irányából e kalandos élet felé? „A doktori tanulmányaim után szükségem volt egy kis kikapcsolódásra. Majd megismertem Martint, így az események tovább fejlődtek. A világ körülbelül 40 országát meglátogattam már, az Anktartiszon kívül minden kontinenshez volt már szerencsém. Szeretném még bejárni Észak-Európát, Japánt és néhány észak-afrikai ország is a listámon szerepel. Egyetemi tanulmányaim alatt például az Egyesült Államokban is végeztem kutatómunkát – egy ideig úgy éreztem, ott akarok élni.”

Márti az elmúlt kilenc hónap alatt csak a közelmúltban érzett először honvágyat is. „Ennek ellenére most már bárhol el tudnám képzelni az életem. Jól érzem magam itthon, de Nepálban, vagy akár Mongóliában is. Hozzáállás kérdése, de viccesen úgy szoktam mondani: ott az otthonom, ahol a hátizsákom.”