Ilyen az, amikor Észak-és Dél-Komárom összefog, amikor a barátság határtalan és amikor pár huszonéves srác egy jó zenekart, vele robbanékony zenét, valami igazán jót hoz össze! 2011 óta haladnak töretlenül, zenélnek kis- és nagy közönségnek egyaránt. Legyen az egy baráti sörözés a Sultánban, a Komáromi Napok, vagy a gombaszögi DH tábor – a Spliff 447 mindenhol szórakoztatja a vendégeket. Zenéjükre általában a dögös poprockos zene, a rapszerű szöveg a jellemző, mégis aki ismeri munkásságukat, az tudja, bárki megtalálhatja benne a szívéhez közel álló dalt. Összességében változatos és egyedi, közben kicsit egzotikus is ez a beatang stílus, amit csinálnak. Michalovic Tibor (OJ): ének, Kovács László (Lágyó): hegedű, Szomorkovics Márk (Májki, Hu): gitár, Wurczell Gábor (Wurczi): basszusgitár, Zsitva Tamás (Zsitva): dob – ők alkotják a Spliff 447-et.

Gyerekkorotok óta zenéltek?

Májki: Túlzás lenne azt mondani, hogy gyerekkorom óta zenélek, viszont amióta az eszemet tudom, érdekel a zene. 6 évesen beiratkoztam a zenesuliba, mivel szerettem volna megtanulni dobolni – de a szolfézs második hónapjának vége felé elvéreztem. Megszöktem az órákról, mivel nem kötött le. Dobot se kaptam, mert panelban laktunk és keret sem volt rá. Tizenkét éves korom körül megvettem az első klasszikus gitáromat, és megtanultam egy számot.

Wurczi: Én saxofonon játszottam, elvégeztem a művészeti alapiskolát. A zenekar eredeti felállásába is a saxofon által kerültem be. Majd amikor az akkori basszgitárosnak, Góra Attilának el kellett hagynia a Spliff fedélzetét, újra kellett gondolnunk az akkori formációt. Így került kezembe a basszusgitár.

Lágyó: Én mindig is hegedülni szerettem volna. Zenészcsaládból származom, ennek ellenére viszonylag későn került hangszer a kezembe. Először gitározni tanultam, mert nem volt lehetőségem hegedűre járni. Mikor már egyértelmű volt, hogy a zene nem csupán hobbi marad, akkor egy kis segítséggel sikerült hegedűtanárt találnom. Beiratkoztam a zeneiskolába, és nekifogtam a hegedülésnek.

Zsitva: Tizenhat évesen dőlt el, hogy dobos leszek, mikor egy széttört szék darabjaival kezdtem el ütni a kannákat egy poros pincében. Mintha csak egy szempillantás telt el volna azóta… Egyébként most a zenekar több tagja is beiratkozott a zeneiskolába, hogy még pár falat ledöntsünk a fejlődés érdekében.

Tervezitek a bővülést, esetleg egy lányt is bevennétek a bandába?

Wurczi: Lány a bandában… Erről megoszlanak a vélemények. Természetesen nincs kizárva, hogy egy-két szám erejéig bevegyünk egy hölgyet is.

Lágyó: Azt hiszem lényegtelen, hogy lány vagy fiú az illető: a bővülést maximum vendégzenészekkel szeretnénk megvalósítani. Még öt embert is nehéz összetartani, és a fő szempont, hogy mindenképpen páratlan számú legyen a társaság. A fontos döntésekben ugyanis szavazni szoktunk, ezáltal kikerüljük a döntetlen állást. (nevet)

Van már stabil rajongótáborotok? A médiaszereplések is gyakoribbak?

OJ: Az első nagy meglepetés a lemezbemutatónkon történt. Sikerült önerőből egy teltházas bulit csinálnunk, pedig mondhatni az első hivatalos szereplésünk volt. A második nagy durranás a Komáromi Napokon ért minket, amikor a biciklis üzletig állt a sor a színpadunk előtt, holott mi körülbelül húsz emberre számítottunk. Emellett az a legdurvább, amikor olyan helyre mész fellépni, ahová a búbánatot se várnád, mégis sokan állnak a színpad előtt. Ez számunkra is felfoghatatlan élmény.

Lágyó: Nem vártuk azt sem, hogy az egyik koncerten visszatapsol minket a közönség – ráadásul annak ellenére, hogy jócskán kifutottunk az időből. A szervezők nem engedték meg a ráadást, mire a nézők kifütyülték a konferanciét, amikor le akarta fújni a bulit… Így végül muszáj volt visszamennünk.

OJ: Amióta kiadtuk a lemezt, elég nagy a fellendülés. Volt egy kis spot velünk a DH tábor kapcsán az M1-en, az aTempo.sk és a Bumm.sk is készített interjút velünk, úgyhogy mondhatni, egyre érdekesebbek vagyunk a média számára. Szerepeltünk már a Pátria Rádióban, a minap pedig a színművész Olasz István rádiós műsorában szerepeltünk. Nekünk nem tűnik olyan gyorsnak az iram, mivel a négy évünkből három évig nem mutatkoztunk. Ám december óta elég gyorsan zajlanak az események.

Májki: Észak- és Dél-Komáromban is sokan szeretnek minket, ami szuper érzés. Volt már arra is példa, hogy hallottam szólni a számunkat a helyi kocsmában. A közeljövőben Budapesten lesz koncertünk, úgyhogy alakul a dolog. Célunk, hogy minél többen megismerjék nevünket és stílusunkat.

Milyen gyakran próbáltok?

Zsitva: Heti 4-5 alkalommal biztosan. A mi kis kuckónkat Méhes Vili bácsinak köszönhetjük. Ő a mi támogatónk, sokszor lelket is önt belénk. Lehetővé tette, hogy ebben a teremben gyakoroljunk, egyébként minden költséget magunk fedezünk. Előzőleg a Matica-házban próbáltunk, de az nem volt az igazi, ami az akusztikát illeti. Itt, a Dohánygyár épületében viszont már mindent úgy alakítottunk ki, hogy ideális legyen.

Lágyó: Külön-külön és együtt is elég sokat gyakorolunk. A próbán ugye már az úgymond ”kész témát” rakjuk össze, a saját hangszerén viszont mindenki önállóan fejleszti magát. Személy szerint minden nap foglalkozom a hangszeremmel. Nálam a gyakorlást ”megnyomja” a konzervatórium, ahol magasak a követelmények, szóval nagyon sokat kell vele foglalkoznom a zenekaron kívül is. Van rá példa, hogy míg a többiek cigiszünetet tartanak, én addig a ”házi feladaton” dolgozom.

Saját számokat írtok, vagy akad egy-két feldolgozás is?

Zsitva: Úgy érzem van bennünk annyi kreativitás, hogy mindig valami újat alkossunk. Mindenki próbálja a saját stíusát, a saját érzéseit belevinni a számokba. Csak saját számokkal dolgozunk, a feldolgozások valahogy távol állnak tőlünk.

Lágyó: A konzervatóriumban főként „tanító jellegű” darabokat játszom, amelyek gyakran elkápráztatnak azzal, mennyire „technikásak” – a klasszikus zenében ez megszokott. Így kerül a kezembe a sok kotta, melyeken ismert nevek díszelegnek – Vivaldi, J. S. Bach, R. Kreutzer, J. Pierre Rode stb. Szerintem feldolgozást játszani sem gáz, ha viszont más dalát úgy játszod el, mintha a sajátod lenne, az már gond.

OJ: Én azért nem szeretem a feldolgozásokat, mert azzal csak ledegradálod magad, mintha nem lennél képes egy számot kitalálni, ami megállja a helyét a mai világban.

Májki: Ihletet persze merítünk abból, amit hallgatunk, de úgy gondolom, ezt nem lehet kikerülni. Nekem például nagy kedvencem Jack White, Jimmy Page, R.L. Burnside és még sorolhatnám, tehát miből táplálkozzak, ha nem a favoritomból, aki inspirál? Szerintem ez egy tudat alatti „lopás”, ha lehet így fogalmazni.

Milyenek a visszajelzések? Már keresik konkrétan a Ti zenéiteket?

Zsitva: Meglepődve tapasztaljuk, hogy nem csak a fiatalok, de az idősebb korosztály is előszeretettel hallgatja a zenénket. Úgy hisszük ők másképp tekintenek szövegeink mélységére, jobban megélik azt.

Támadás még sosem ért Titeket, hogy néhol alpári a stílus?

OJ: Hogyne ért volna, de ez egy olyan dolog, hogy sok szám nem lenne annyira sokatmondó, ha langyosan fogalmaznánk meg a mondanivalóját. Egyébként eléggé visszafogjuk magunkat, ami a szövegezést illeti. Én eleinte szóló lemezt terveztem, és ráültem a zenei vonalra. Büszke vagyok a szövegeimre, hiszen a cél az volt, hogy eladható, könnyen befogadható, ugyanakkor mégis sokatmondó és értékkel teli zenét játszunk. A zenének üzennie kell és irányt adnia az embereknek, mert ez eléggé hiányzik a mai világból.

Mik a terveitek a jövőre nézve? Marad még szabadidőtök?

Zsitva: Készülőben van a második lemezünk. Mivel ez a mi szellemi termékünk, változó a dalok elkészítésének ideje. Sokszor egy puszta jammelésből alakul ki valami, máskor valamelyikünk egy kész tervvel áll elő. Az Állatok című dalnál például be se melegítettünk, és fél óra után kész volt a szám. Az Unod című dal viszont három évig formálódott. Ahogy egyre jobban összeszokunk, egyre könnyebben írunk már egymás hangszerére is számot. Rengeteg időnket töltjük a próbateremben. Nálam személy szerint ez úgy néz ki, hogy munka, utána próba és este tízkor nyálcsorgatva zuhanok be az ágyba. Mondhatjuk, hogy nekem például ezen kívül már nincs szociális életem. (nevet)

Ha jól tudom videóklippet is terveztek…

OJ: A szám már megvan, nagyjából a koncepció is, jól begyakoroljuk, aztán nyomjuk is. Mindig is az volt az elképzelésünk, hogy valami stílusos és minőségi klippet csináljunk. Eleinte úgy gondoltuk, az a lényeg, hogy ne legyen átlagos. Azóta viszont rájöttünk, hogy egy átlagos videó jó ötlettel jobb, mint a nem átlagos kevésbé jó ötlettel. Tehát majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Legyen meglepetés 🙂 

Beatang – mit is jelent ez a megfogalmazás a ti stílusotokra?

Zsitva: Nem tudjuk pontosan behatárolni a stílusunkat. Mivel mindannyian más emberek vagyunk, más zenei kultúrát képviselünk, teljesen más zenéket hallgatunk, így ezt a sok mindent hangoljuk össze, amiből – remélhetőleg – egy bitang jó dolog sül ki.

Spliff 447 – szórakozni és szórakoztatni!