Szerkesztőségünk ezúttal ismét egy fiatal, komáromi színésztehetséget keresett fel, hogy meséljen az életéről, szakmájáról, terveiről. Csémy Balázs, a komáromi Selye János Gimnázium egykori diákja eleinte a sportújságíró és műsorvezető karrierben gondolkodott, de tizennyolc évesen végül a színészet mellett döntött.

„A családom mindvégig támogató volt a pályaválasztással kapcsolatban. Ha most kéne új szakmát választanom, tolmácskodnék, vagy lennék cukrász is, esetleg nyitnék egy menő kávézót. Legvalószínűbb viszont, hogy kötődnék valamilyen módon a kultúrához és a nyelvekhez, talán mint egy nagykövet.“ Balázs egykori gimis évfolyamából többen is ígéretes színészi pályára tettek szert. „Borbély Szandra, Ficza Isti és Molnár Guszti is egyidőben jártak velem a Selye Gimibe, így jól ismerem őket. Valamennyire követem is a munkásságukat, midhárman tehetséges színészek, klassz emberek. Molnár Csabival gyerekkorunkban játszottunk együtt A légy jó mindhalálig c. musicalben, tudom, hogy azóta filmrendező lett, drukkolok neki. Nagyon szeretem a Komáromi Jókai Színház művészeit is. Véleményem szerint magas szakmai színvonalat képviselnek, bár személyesen nem ismerem őket igazán.“

Balázs a középiskola után elsőként Kanada felé vette az irányt, de Torontóból már egy év után hazajött. „Filmművészetet tanultam, és az iskola campusán dolgoztam. Akkor nyílt ki először számomra a világ, egy egész másféle gondolkodással találkoztam, nagyon sokat segített nekem az ottani év abban, hogy magamra találjak. Semmilyen hátrányom nem volt abból, hogy külföldi vagyok: kedvesek, nyitottak és befogadóak a kanadaiak. A mai napig tartom a kapcsolatot az akkori iskolatársammal. Viszont hazajöttem, mert akkor a fejembe vettem, hogy már pedig én bekerülök a Színművészeti Egyetemre, annyira megtetszett az iskola légköre. Gimi után is megpróbálkoztam vele, elsőre nem vettek fel. Talán még éretlen voltam hozzá, és az is az igazsághoz tartozik, hogy eleinte egészen mást képzeltem a színjátszásról, mint ami a Színművészetin az elvárás volt. Szerettem Kanadát, de akkor több dolog miatt mégis inkább a hazaút mellett döntöttem.“

A Színművészeti Egyetem éveit megelőzően első állomásként az Új Színház Stúdiójában helyezkedett el. „Magyar nyelven szerettem volna játszani, a szlovák nyelvtudásomat nem tartottam megfelelőnek, hogy bátran kiálljak a szlovák nézőközönség elé. Ma már nagyon bánom, hogy olyan sokat felejtettem a nyelvből, de alkalomadtán a jövőben még rá tudnék gyúrni, ha ilyen típusú feladat talál meg. Az Új Színház Stúdiójában töltött évre végig úgy tekintettem, mint egyfajta felkészülésre a Színművészeti Egyetemre. Ezt az elképzelésemet be is váltotta az időszak.“

Balázs jelenleg a nagysikerű, Tóth János című sorozatban szerepel, ahova a klasszikus castingolást követően a vezető rendező, Nagypál Orsi választotta őt ki, a Tóth Jánost megszemélyesítő Mucsi Zoltán unokaöccsének, Molnár Balázsnak a szerepére. „Rendkívül hálás vagyok Orsinak, hogy lehetőséget adott. Az elmúlt két évben több mint 200 napot forgathattam, ez nagyon ritka és szerencsés helyzet egy színész életében. Egy forgatási nap hattól hatig tart, és elég fárasztó. Persze a szenzációs stáb és a színészkollégák kamatostul kárpótolnak, nagyon a szívemhez nőttek mindannyian, nem is tudnék kedvencet kiemelni. Az a legjobb, hogy számtalan olyan színésszel dolgozhatok a sorozatnak köszönhetően, akikkel egyébként talán sosem kerülnék egy színpadra.“

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy néz ki Balázs egy átlagos napja – már, ha lehet ilyenről beszélni. „Persze hogy lehet, amikor szabadnapom van. – nevet – Ilyenkor szeretek sportolni, jógázom, úszom, futok a Margit-szigeten, énekórára járok, a barátaimmal foglalkozom, és délután lazítok egy jó kávé meg egy szelet süti mellett. Nagyon keveset bulizom, nem az a típus vagyok, inkább otthon maradok, és nagyon jól elvagyok magamban is. Esténként mozi vagy színház, mert őszintén érdekel a szakmám, és a kollégáim munkássága. Néha főzni is szoktam, és persze mászkálok mindenfelé Budapesten, mindig fel lehet fedezni valami új környéket, utcát, kávézót, éttermet. Szerencsés vagyok, hogy az otthonom a kedvenc városomban van.“

Vajon melyek azok a momentumok, melyeket nehezebben élt meg a fiatal színész? „Iván szerepe a Karamazov testvérekben enyhén szólva nem volt könnyű, nagyon megviselt, de volt olyan is, amiben csúnyán elvéreztem. Nagyon szeretném például ismét eljátszani Mariust a Nyomorultakban, pláne úgy, hogy most már jobban énekelek, mint 5-6 éve. Jólesik, ha tetszik valakinek a munkám, de inkább zavarba ejt, amikor megszólítanak. Nem szeretem a reflektorfényt, inkább rejtőzködő alkat vagyok. Közben meg nagyon szeretek és szeretnék még sokat filmezni. Kipróbálnám a rendezést, illetve régóta dédelgetett álmom, hogy írjak egy forgatókönyvet vagy színdarabot. Annyi helyen jártam a világban, annyi különböző embert ismertem meg, hogy bőven van miből témát választani, és bár egyelőre csak a magam örömére írok, egyfajta terápiás jellege is van a dolognak.  És nem utolsó sorban érdekel a casting-director szakma is.“

Balázs jelenleg szabadúszó életmódban ténykedik. „Más jobban szereti a biztonságot és állandó fejlődést, amit a társulati létezés jelent, nekem viszont ez passzol jobban. Aktívnak kell maradni, nem szégyellni a munkát, és rendesen utánajárni a lehetőségeknek. Tudni kell, hogy mik azok a munkák, amikre képes vagyok, ahol éppen rám van szükség. Szerencsére az angoltudásom miatt sok egyéb munka is megtalál. Most például épp Londonban vagyok, ahol cégeknek tartunk egy továbbképzést a munkahelyi diszkriminációval kapcsolatban. Egyébként Londonban egy 12 hónapos mesterképzésen is részt vettem a Királyi Színiakadémián. Nagy anyagi befektetés volt ez ugyan, amiért a családomnak tartozom óriási hálával, de érzésem szerint – és remélhetőleg – meg fog térülni, hiszen rengeteget tanultam az egy év alatt. Dolgoztam is az iskola mellett, ami ugyan nagyon fárasztó volt, de egyúttal rengeteg sikerélményt is szereztem, sokat fejlődtem, tapasztaltam, értem. Hogy mi a tervem, célom a jövőre nézve? Mivel a honvágyam végigkísérte a napjaimat a külföldön töltött időszakokban, ez mindig arra emlékeztet, hogy nem akarok más országban hosszútávra letelepedni. Ettől függetlenül szeretnék nyitottnak maradni a világ iránt, megélni az életet, nem megkeseredni és örülni a mindennapoknak.“