Magyarország legnépszerűbb musicalszínészei érkeznek Martosra július 4-én és 5-én a KultFeszt ingyenesen látogatható programjaira. Itt lesz többek közt Ember Márk, Gubík Petra, Gundel Takács Gábor, Jenes Kitti, März Fruzsina, Orth Péter, Szabó P. Szilveszter és Veréb Tamás. Ők azok, akik megelevenítik például a két legendás magyar történet főhőseit, a Puskás, a musical, valamint a Kőszívű – A Baradlay-legenda legszebb dalaiban a KultFeszt nyitónapján.
Irány a Martosi Rendezvényliget, ahol valami újat, valami nem szokványosat kaphatunk július első hetében. Félig koncert formájában, félig színházi köntösben egy igazán színes előadássorozatnak lehetünk tanúi. Első körben július 4-én a világ egyik legismertebb magyar embere, Puskás Ferenc labdarúgó pályafutásán keresztül a ’40-es és ’50-es évek Magyarországát láthatjuk a színapon, az ország akkori társadalmi-történelmi-politikai körülményeivel fűszerezve.
Ezután a Kőszívű – A Baradlay-legenda Jókai Mór nyomán a Baradlay-fivérek és édesanyjuk kalandos történetén keresztül mutatja be az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit. A csodás muzsika mellett garantáltan emlékezetes estet ígérnek a szervezők, ugyanis kulisszatitkokat is megosztanak a közönséggel. Az előadások író-rendezője, a Jászai Mari-díjas, érdemes művész Szente Vajk, és producere, Szabó László a dalok közt az alkotás folyamatának részleteiről is mesélnek. A 3 órás előadások 50-50 percbe sűrített változatát, vagyis mindkét sikerdarab 8-8 legszebb dalát élvezheti a nagyérdemű a Musical Neked Produkció keretén belül.
A második, azaz a verőfényes július 5-i munkaszüneti napon a Grimm mese alapján a Magyarrock Dalszínházé a porond. A nagyravágyás és a Vízitündér tanulságos története után Az operettkirály című dokumentumfilm Lehár Ferenc életét mutatja be, melynek kapcsán Derzsi György, a film főszereplője is mesél érdekességeket.
A nap csúcspontjaként Szabó Ákos főszervező egy történelmi időutazásra invitálja az érdeklődőket a magyar musicalek és rockoperák segítségével. A magyar történelem dicső és tragikus pillanatait zenés játékban tárja elénk A költő visszatér, az Egri csillagok, A nagyenyedi két fűzfa, a Czibor, a Rongylábú, a Szeretve mind a vérpadig, a Fehérlaposok és további műveket felvonultatva. Mindezek fő témája a hazaszeretet, szereplői pedig nem kisebb nevek, mint Vadkerti Imre, Varga Miklós, Derzsi György, Csengeri Attila, Egyházi Géza, Török-Ujhelyi Tamás, Török Tamás, Kuczmann Ágnes, P. Petőcz András, Makrai Pál és még sokan mások. “Sorsod bármerre kísér a hazád örökre benned él, légy büszke arra, hogy magyarnak születtél!”
A ’48-49-es szabadságharc komáromi részleteiről, valamint az Aranycsapat komáromi tagjának, Czibor Zoltánnak az életéről szóló ikonikus momentumokat egész nap megtekinthető tárlat prezentálja majd mind a két nap.
A KultFeszt pompás indítás, a MartFeszt pedig méltó könnyűzenei folytatás lesz a nyári hónapok kezdetén a Martosi Rendezvényligetben egészen július 8-ig.
A zenés színházi előadásnak ingyen és bérmentve lehetünk a szem- és fültanúi a Mol-Új Alapítvány Határtalan nyár 2023 programsorozat részeként. A szervezők hagyományt szeretnének teremteni a KultFesztből, és minden évben vándorolni, újabb és újabb térség célközönségét kiszolgálni. Az eseményről bővebben a Facebookon lehet tájékozódni. Ugye ott találkozunk?