Télből a tavaszra tellett – Ciprus keresztbe kasul
Úgy átmenni az új évbe, hogy nincs egy repjegyem se? Annyira kétségbe voltam esve, mintha bármikor is lett volna előre a “zsebemben”. A tavalyi évem után viszont túlzásnak éreztem, hogy nem állt rendelkezésre semmi konkrét utazási tervem. Hogy übereljem így saját ámokfutásom 2024-ben? Aztán január 2-án már Ciprus felé közlekedő járatokat lesve 21ezer forintért le is foglaltam két retúrjegyet. Hát ennyiért ne vedd meg… Elvégre mi baj lehet?
Bár január a leghidegebb hónap a szigetországban – és ezt nyilván foglalás után konstatáltam – ez fikarcnyit se érdekli a csurig megtelt repülőgép utazó áradatát. Télből a nyár helyett “csak” a tavaszba suhanunk a havas táj felett, és már dobjuk is le a kabátot lárnakai reptéren.
A rossz oldalon közlekedni a legjobb a világon
Soha nem volt még ilyen egyszerű kocsibérlésem. Egyértelmű instrukciók által nulla perc alatt találjuk meg a Yours Car Hire képviselőjét a reptéren. Már ekkor megbizonyosodunk róla: Ciprus lakói valóban a legkedvesebbek. “Miss Milany” – de szépen hangzik nemzetközi kiejtéssel. Meg tudnám szokni.
A bizalomgerjesztően mosolygó Manosszal eltöltött 5 perc után hirtelen még a “rossz oldalon” vezetés sem tűnik olyan vészesnek.
“Ha baleset van, nem a kocsi érdekel minket, hanem a ti épségetek, guys” – esküszöm, neki még ezt is elhiszem. S lőn nyugodt sofőrök, ha dudálnak, azt is kedvességből, és nem “húzz már az anyádba” gondolattól vezérelve teszik. Nem fújatnak, alig mérnek sebességet, lágy tütü-vel integetnek, ha a piros rád nem vonatkozik. Indokolatlan logika szerint és iramban áthajtva egy jól álcázott körforgalmon pedig már az első napon érzed is: a vezetési stílusod kezd igazi helyi módra formálódni. Ha kétségbeesve téblábolsz, vajon jó helyen parkolsz? Szólnak, hogy aggodalomra semmi ok. Sőt, a helyi zsaruk sem ólálkodnak árgus szemekkel az utcákon. Még görcsbe se rándul a gyomrod, ha felbukkannak, mert ők is csak kávézni iparkodnak, nem pedig ütik a vasat, hogy elmúlt már 8 óra. Ingyenes a pálya, egy pohár borocska is belefér, hát ne imádd ezt az országot! És itt még azt is simán megúszod, ha nekitolatsz egy Maseratti-nak. A lőtéri kutyát nem érdekli a riasztója, nem hogy a tulajt.
Ciprus-feeling: “Én is így akarok élni”
Még az éj leple alatt megyek és köszönök a tengernek. Csak úgy susognak a hullámok, semmi sem szegheti a kedvem. Oké, az első esti menü hamarabb üti meg a menzás kaja szintjét, de hát magunkra vessünk, ha vasárnap 10 után az irányt először egy söröző felé vettük. Aztán meg esdeklünk egy kis lepattanóért az éppen záró konyhánál. A mosoly és jókedv azonban ételminőségtől független.
A nagyi poharába “karaffának” csúfolt kancsóból töltődik a borocska, ez elviszi a showt. Na meg az ingyen desszert lágy rózsaparfümös furcsa bukéja és a hozzá töltött helyi shot.
A napfelkeltéről mindhárom reggel lecsúszva, de a sirályok hadát megcsodálva nézzük, ahogy a lárnakaiak némi péksütivel, a tengerrel a háttérben nyomják a reggelit. Hát hogy induljon jól a nap, ha nem így? Limassol felé folytatva utunkat mi is a parton fogyasztjuk el zaccos kávénkat – és a furcsa fasírtszerű helyi ajánlatukat. Háttérben a dubai felhőrkarcolókhoz hasonló városképet pásztázzuk, és figyeljük az egymás után hullámok közé merészkedő bevállalós “Józsikat”.
Akkor még nem gondoljuk komolyan, hogy másnap mi is megmártjuk magunkat.
“Hm, ekkora szelet nem rendeltünk” – de amint elér minket az átszűrődő Nap ereje, már nevetgélünk: “Ma lesülünk!”
Egy rövid parti séta után már a Four Seasons hotel teraszán szélcsendben, rövidujjúban kanalazzuk pisztáciás fagyinkat. A lengyel sommelier lány, Iwona a helyi nagy melegeket már megszokta, úgy ül le mellénk, mintha “vacogna”. Neki ez már hideg, ekkor elgondolkodom rajta, vajon az angolokat mi is hasonlóan nem tudjuk értelmezni, amikor harisnya nélkül sasszéznak a “mínuszokban”?
Ciprus közös tulajdonú macskái és bergamotjai
Macskák kicsit sem alacsony létszámú kolóniája, lehullott narancsok, a “megszólalásig” egymásra hasonlító citromok és/vagy bergamotok szegélyezik utunkat. Eljött az idő, irány a legjobb borászat. Tsiakkas lépcsőzetes hegyoldala és a három testvér készségének hála az összes helyi finomságot végigkóstoljuk. Közben a Tróodosz-hegység csúcsain pihentetjük a szemünk. Nem hagyom ki, hogy hintázzak egyet. A boros dolgok – pláne angolul – ugyanis csak záros ideig kötik le a figyelmemet, de megéri a csodás látogatás. Nem hogy a “tárlatvezetésért”, de még az ajándék petnat-ért sem kell fizetnie az embernek. Ajándék ez a program, nem szabad kihagyniuk a borkedvelőknek.
A Millomeris vízesésért viszont kár kacskaringózva autózni. Csalódva a nem túl nagy eresztésen szívesebben sétálunk Omodos borfalu macskaköves utcácskáin. Ekkor hirtelen felém repül egy focilabda a templomkertben, amibe úgy rúgok bele, mintha Maradona lennék menten. Eszünk egy gyors grillezett halloumit, aztán indulhatunk is vissza Limassolba, vár az igazi görög taverna.
Villámszórás és degeszre evés
Meghatározhatatlan az alakja az égen keresztül cikázó gyönyörű kusza fénynyaláboknak. De ijesztő is egyben, nehogy a magas termetünkbe csapjanak, ideje hát bevonulni egy “késdobálóba”. A helyi focidrukker őskövület közönség mosolyogva mutogatja, hol a bejárat. Utazótársam pedig már nézi is az applikációban a focicsapatokat. Nulla perc alatt vegyül, még ha nem is beszélnek egy nyelvet, attól még spanolnak.
A legkiadósabb vacsoraprogram a Forsos tavernája, ahol untig elég lett volna egy adag mezzét kikérni, de hát ezt előre ki tudta.
“Mondd, hogy ez már az utolsó adag kaja” – könyörgök a pincérnek, amikor a sokadik variációt teszi le az asztalra.
“Sajnos” még pár húsos mezze hátra van. Nem baj, jó lesz reggelire. Mert hát időznénk mi még a fogások felett, de a benti cigarettázás lehetősége elveszi a kedvünket. Tele vagyunk, a Bono bárban mégis csodák csodájára egy sajttorta még valahogy belefér a sorba. És azt is egyértelművé teszik itt számunkra, hogy
nincs olyan, hogy török oldal. Az is görög, “csak” a törökök által megszállott, kikérik maguknak…
Az Aphrodite hill partjainál másnap megérint a WOW pillanat.
Kényelmes a szikla, tovább is el tudnánk itt időzni, de hát mindenki fotóért sorakozik. Így hiába dobom le a zoknit és a “textilt”. Nem baj, majd Páfoszban lesz alkalom zavartalanul chillezni. Beszerezve némi piknikezésre valót a nyugati városban, a Poseidon beach méltó helyén adjuk meg a módját a rögtönzött lakomának. Sajt, polip, oliva és persze bor, amit jobb híján fakanállal bontunk ki. Hasonlóan, mint a csavaros tetejű borok előtti régi szép időkben a szempillaspirál segítségével.
Szélárnyék a sziklák mögött, mélyedések a poharaknak, 18 fokos tenger, amiben megmártózni rendesen büszkeséggel tölt el.
Fázós a műsor, kijövet viszont működik a langyos szélgép és a Nap szárító ereje. A homokos parton fetrengve nincs több kérdésem.
Sétálunk még egy kicsit a páfoszi part csücskéig.
A járókelők a hátunkat simogatva jelzik, ha ki van kötölőzve a cipőfűzőnk. “Hát kik ezek, te?” – felmerül a kérdés itt is, ott is.
A helyi utcazenészek előadása megosztó: van kamuhegedűs, aki még arra sem veszi a fáradtságot, hogy mozgassa a hangszerén az ujjait.
A citerást így már szkeptikusan szemléljük: de ő rendben van, valóban pengeti a húrokat. A rádióból is szüntelenül ontják a tipikus görög zenét. Mintha ez a nép nem hallgatna main stream-et, csak saját termést.
Narancssárgás rózsaszínen világít az égbolt, és nincs is annál szebb ilyenkor, mint e szép látképben egymás naplementés videóiba belemászni, mint egy troll. Vicces hangulatban közeleg a fancy búcsúvacsi, Iwona már a Sera by Ettore Botrini étteremben a helyünket melegíti.
Menőbb helyet nem találtál?
Kérdezi az egyik ismerősöm. De valljuk be, magamtól nem egy 5 csillagos helyre ülök be, így viszont nem hagyhatjuk ki. Iwona a legjobb ételeket hordatja nekünk sorban. A borpárosítással sem spórol, kár hogy nekem még a kormánnyal van dolgom. (Több Maserattinak ugye nem kéne megsínylenie, ahogy a parkolási távot rosszul mérem be. Nincs is annál jobb, mint egy gourmet estét ezzel felütni, nemde?) Az a pár korty és jó pár falat viszont kárpótol: sajtválogatás lekvár helyett csatnival, lágy burrata paradicsomvariációkkal, bárányszeletek “bogyózsüvel” (ami borjúzsü valójában, de ki számolja), kacsás tészta frissen reszelt parmezánnal és persze a legjobb tiramisu, amit ettünk valaha.
Van, aminek én még egy ilyen helyen is puszta kézzel megyek neki, mire felcsendül az asztal túlfeléről: “Nyugodtan használj evőeszközt, Kimchi…”
Hiába, van némi különbség, ahogy az ember szíve szerint eszik, meg aközött, ahogy illik. S van, akit ez még itt sem hat meg, de nem akarok magamra mutogatni.
Utolsó vacsora után utolsó utáni ciprusi koktél
Záróakkordként belefér a Library nevű bár is még. Hogy honnan a név? Az egyetemisták könyvtára Limassolban egy ilyen közösségi hellyel összekötött tér. Ráadásul pont a szállásunkkal szemben? Ez nem lehet véletlen, ez egy jel! Helyi speciális koktélokkal, az egzotikus pincérsráccal és a dél-afrikai lánnyal már rögtön spanolunk. Mit ad Isten, még egy szilvapálinka is előkerül, erre nemet nem mondhatunk. Méltó zárása ez a rögtönzött kirándulásunknak, másnap a reptér felé menet már csak a Salt Lake flamingói maradnak. Cuppogva süllyed el a lábam az iszapos parton, de én bizony közelebb megyek. Hátha a kis rózsaszín haverjaimat közelebbről is láthatom. Utólag már világos, hogy a második számú view point felé kellett volna kitérni. Ez viszont nekem már csak kissé sajnálkozóan nyekergő hangomtól kísérve a kocsi ablakán keresztül adatik meg.
Ó Ciprus, ahol másfél óra távolság szinte minden, s ennek lényegi részeit bejártuk, alighanem. Mégis bármikor visszajönnék, pedig már így is másodszor voltam. Hat éve Ayia Napa bulis és turistaáradatos hangulatát, most pedig a nyugisabb oldalát tapasztaltam. És bizony imádtam alfától omegáig, úgyhogy menjetek ti is Ciprusra – az évszaktól független meseországba.
