Nem sokszor érzem, jól jártam volna azzal, hogy nőnek születtem. Annyi helyzet van, amikor úgyis férfiként kell helyt állni. Elenyésző az aránya az előnyöket élvezhető pillanatoknak a gyengébbik nem képviselőjeként. De a nőnap pont egy ilyen. És nekünk ez a nap jár.
Március 8-a talán az egyetlen nap az évben, amikor “megbocsátom” a virágcsokrot. Meg persze anyák napja a másik, amikor a vevői oldalról exkuzálom magam. Jómagam ugyanis pénzkidobásnak tartom a vágott csokrot, így igyekszem cserepes virágba önteni a szeretetemet – legyen az esküvő, szülinap, bármilyen gratuláció. Értékelem tehát, ha ismerve az elveimet, az ajándékozó is eszerint jár el.
Mindenesetre jóleső gesztus, hogy egy világ emlékezteti magát és környezetét, mennyi minden köszönhető nekünk. Mert ez tény!
Mert nőnek lenni nem könnyű, pláne a mai kor gyermekeként. Amikor önállóságra törekszünk, a kiszolgáltatottságot csírájában igyekszünk elfojtani, harcolunk a munkahelyi egyenlő megbecsülésért és az önálló egzisztencia megteremtéséért. Sőt, havonta teljesítjük a “minél hitványabbul érzed magad, annál jobban kell kinézned” szabályt is. Kocsit mosunk, kereket cserélünk, lakásfelújítást intézünk, számlákat fizetünk, családi tennivalókat veszünk a nyakunkba, rendszeresen cipeljük a nagybevásárlást…
Egy szó mint száz: örülök a nőnapnak, jó érzés, hogy minket éltet a világ. Ha pedig ehhez társul egy olyan férfi is, aki minden nap érezteti, hogy nőnek lenni jó, hogy merhetünk nők lenni, az maga az álom. Legyen a cél ilyen társat találni, és máris könnyebb lesz nőnek lenni – nemcsak március 8-án!
Vannak dolgok melyek százszor többet érnek egy drága ajándéknál – persze ezek nem feltétlenül villanthatóak meg a közösségi hálón:
Extra: a kupon többszöri felhasználásra is feljogosít. Nemcsak március 8-án éri törődést ajándékozni.
Kedves Férfiak! Legyen ez a nőnap a kezdet és tartson ki az év többi napján is… Kedves Nők, próbáljunk vele nem visszaélni és nem túlságosan megszokni…