2500 kilométer 6 nap alatt 4 ország érintésével, amiből háromban át is alszol. A viccesen Pro(t)ko Travel által szervezett balkán körút pont olyan, amilyet várnál. Temérdek információáradat, gyorsan suhanó, folyton változó csodás látkép, 40%-os szálláselégedettség. De megéri, Szerbia, Montenegro, Bosznia-Hercegovina is pipa.

Az indulást követő első fél órában a kétségbeesés jellemezte a lelkiállapotomat. Hogy fogok kibírni hat napot, amikor az idegenvezető árnyékában jómagam egy csendes visszafogott lány érzetét keltem? Hamar akklimatizálódik azonban az ember, amint felfogja, ha 30+ nyugdíjassal utazik egy légtérben, jogos a háromszoros időpont- és helyszín nyomatékosítása. Ahogy a toalett irányába történő útbaigazítással kezdeni sem véletlen, és hogy valóigaz a mondás:

“Nem akkor pisilsz, amikor kell, hanem amikor mondom” – hangzik a Tina Turner hangú idegenvezetőnk, Ági humorizáló instrukciója.

És bizony ha tanulni is akarunk valamit, akkor a történelmi elbeszélések inspiráló és érdekfeszítő, adóvevőn át érkező áradatára is érdemes figyelni. Értem már anyós-jelöltet, miért tette le a voksát egy vezetett utazás mellett újfent.

A drága roaming szolgáltatások elérik, hogy digitális detoxot tartsunk. Így az após-jelölt által SMS-nyaknak hívott jelenség helyett könyvek felett “görnyedek”, egy rakat keresztrejtvény megfejtődik, a lelkünk kitárulkozik, és az elsuhanó, rakott palacsinta-formájú hegyvidék övezte szerpentinek is belénk ivódnak.

• 

• 

Első balkán állomás: Pétervárad-Újvidék

Egyik oldalon egy melltartó alakú híd, másikon a Duna, az oszmán megszállás alatti háborús történetek pedig csak úgy ömlenek az idegenvezetőtől. Ági személyisége és hangja is egyszeriben barátságos, életpályája pedig még annál is érdekesebb. Rendesen lelkiismeret furdalásom van, hogy kétségbe vontam, miért érzi úgy, hogy stand upolnia kell. Hisz ez a dolga, bezzeg én meg akartam tőle az első fél órában őrülni… Szerencsére azonban már az első állomás után megtanultuk az okosságait értékelni, és mire Újvidéket elhagyva az általunk Harry Potteres hotelnek elnevezett tranzitszállásra érkezünk Pozegába (ahol a sétáló utca egy tér, ennyi), már kifejezetten keressük a társaságát.

A vacsoránál a kedvenc utazópárosom is megismerem.

16 éves kissrác a mamájával. Hogy akad még tinédzser, akinek nem ciki a mamival útra kelni, annyira jó tudni. Mint kiderül vendéglátós szülőkkel Márk leginkább csak így juthat el világot látni.

Aranypofák – ahogy a többi néni és bácsi is. Imádnak minket, főleg a folyton szereplő páromat… Nehéz megszokni, de neki valahogy ez illik. Kezét a magasba tartva önjelölt, másod-idegenvezetőként viselkedik, nagyhangon terelgeti a népet, segítő jobbot nyújtva letessékeli innen-onnan a rászorulókat, és a telefonokat is beállítjuk azoknak, akik kérik. 

Montenegro, jövünk 3 napra!

Másnap az isteni reggelivel belakva – a vacsora nullás ízvilága után ez egy váratlan fordulat – irány a Durmitor Nemzeti Park. Ez már Montenegro, a hegyek országa: 95% hegyvidék, mást se látni. Zabljak pihenőhelye egyszer csak kalandos élménnyel kecsegtet.

Zip Line, egy kilométer, 100-al csúszni át a völgy felett. Mint a félőrült megyek felkutatni, hogy s mint, mennyiért vesztegetik az adrenalin bombát. 30 euró, nem kérdés hogy megyek!

Ja mégsem, 15 perc alatt szűkösen tudnám csak bevállalni. Nem tudok sokáig az elszalasztott lehetőségen búslakodni, megérkezünk a Fekete-tóhoz. Erdő-szegélyezte úton haladunk a kék és zöld ezer árnyalatában hullámzó tengerszem felé.

Mint a fiatal nemzedék tettre készebb fele, már megyünk is a tavat megkerülni. Mi az, hogy nincs rá idő? Fogd meg a söröm! A túraösvényről persze most is le kell térni, így az enyhén meredek lejtőn csúszkálva kissé bekapcsol a pánikgombom. Még hogy azon a kötélen ereszkedjünk le? Inkább átugrok pár farönköt, de nem hozom magam hangulatba alig egy hónappal a legutóbbi hátborzongás után.

• 

• 

• 

Szerencsénkre a tengerszem alacsony vízállással dolgozik ősz elején, így nem kell a társát is megkerülni, a sziklás “gáton” le tudjuk az útvonalat vágni. Kár, hogy nem maradunk egy teljes napot. Itt lehetne igazán chillezni, ahol nincs tömeg, meleg a víz, csodás a látkép, és még a csónakázás is mehet. De hát egy vezetett utazásnál nem így megy ez.

Messze még Budva, mire odaérünk ránk esteledik.

Ennyi hegyet egy helyen. Értem már a Monte Negro kifejezést is… Van, amelyik rakott palacsintára hasonlít, egy másik pedig elnyeli a Belgrádtól tengerpartig futó vasútvonal sínpárjait. (A vonat egyébként helyenként megáll, így az utasok kiszállhatnak nézelődni).

• 

• 

• 

Mindenhol fotóznánk, de mire megnyomjuk a gombot, már rég oda a megfelelő elkapandó pillanat. Nem baj, a tájat bámulva így is csodás kikapcsolódni. Persze van min digitális nomádként dolgozni, de a felesleges görgetések és pötyögtetések helyett ezúttal a könyveket falom. Érdemes volt busszal jönni. Olyan régen tudtam már sofőrként az út figyelése helyett elmélázni. Szervezés helyett csak úgy gondtalanul részt venni. Menni arra, amit mások mondanak. Feszített a tempó, még a Moraca kolostort is bevesszük. Olyan gyönyörű a templomkert, de jó a szerzeteseknek, hogy itt élhetnek.

És még a pravoszláv szertartásra is bemehetünk? Ahj, csak ne lenne szekunder szégyenérzetem, ahogy a sok pusmogás és fotózás láttán a pópa ki akar bennünket tessékelni.

Végre, az ott már a balkán-túránk célállomása…

Mire leereszkedünk Budvába a kacskaringós úton eltelik egy újabb fél óra. A Slovenska Plaza hatalmas területére érve már mindenki előre az eltévedésen aggódik. Perceken belül kiderül, bárcsak az lett volna a legnagyobb bajunk.

Ezekbe a szobákba jobb lett volna soha oda sem érni… Kifakadok: nem vagyok egy primadonna, de ennél azért nagyobb úrihölgy lennék. Penészes zuhanyfüggöny és két ágy egymáshoz tolva jelenti a “hitvesi ágyat”? Hol szegény könyököm, hol a csípőm szenved el nem megérdemelt csapásokat.

Tovább is van, írjam még?

És a WC kétes tisztaságát, a gumilepedővel lefedett, istenesen kifeküdt matracot, a fülsiketítően nyikorgó ágyat, a kőkorszakban utoljára tisztított klímát, vagy pókhálókat érintő tisztaság faktorokat már nem is említem. Egy ilyen szállás elrontja az egész napos komfortérzetet. Fuj, nehogy hozzám érjen fürdés közben a függöny, habár úgyis úgy érzem koszosabban szállok ki mint be… Felsejlik a tavalyi düsseldorfi rémélményem. Ahol haveri alapon egy hét két főre 70 Euró volt, de a szobát elfoglalva nem volt kérdés, miért a low cost…. Szóval lassan csak megtanulom, hogy a szálláson spórolni nem, soha többé nem. Persze egy utazási irodánál benne van a pakliban az ilyen…

Megyek inkább köszönök a tengernek… És addig is vegyünk valamit inni, mert máshogy ezt a három napot nem fogom kibírni.

Latolgatjuk egy másik szállás lehetőségét, de nem fogok ennyire drámázni. Csak öreg vagyok már ahhoz, hogy a rendet és a tisztaságot ne követeljem meg. Nem, nem a luxit, anélkül megvagyok, hanem az igényességet!

• 

• 

• 

Még szerencse, hogy közel a part. Köves, de azt se bánom, csak a sós víz ápolja le a bőröm és a hajam. Másnap a Lovcen-Cetinje fakultatív kirándulása helyett jó döntésnek ígérkezik egy kis pihenés. Elég ficánkolás volt már az elmúlt két napban. Ó, értékelő papír is jár a reggeli mellé? Eljött az én időm! Önelégülten nyomom is a kritikáim, s miután befejezem a papír alapú morgást is, megcélozzuk a piacot. Egy kis sonka- és sajtválogatás, mellé jöhet a gin tonik. És még a majdnem homokos partot is elfoglaljuk. Jaj de jó ezek után a hullámokban lebegni. Az óváros éjjel-nappal hangulatos, labirintusként veszünk el benne, hogy aztán a legkülönlegesebb szenes fagylaltot megtalálva kerüljünk ki belőle. A parton az éj leple alatt zavartalanul lehet elejétől a végéig egészségügyi sétát tenni.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

A balkán hét második fele a Kotori-öbölben kezdődik…

Szegény Ági ezen a ponton már kezd kiradírozva lenni. Meg is lehet őt érteni, amikor üveges tekintettel a partról feljövet elmondása szerint csak élvezte kicsit a csendet.

De nincs megállás, a 4.napon irány a Kotori-öböl. A Szirti Madonna szigeténél és Perasztban kötünk ki. Mi, a rangfiatalok nyilván a hajó orrában telepedünk le. És a Titanicozástól még a szemerkélő eső sem tántorít el – pláne ha a csoport ekkor szavazza meg a dugi cognac-ot felhörpintésre.

Egy ízorgazmus a parton: tenger gyümölcsei mellé pezsi. Ez hiányzott a hoteles koszt után, az igazi különleges ízek. A kotori erődhöz is jó lenne felmászni, de időben megint csak nem adja ki. Úgy tűnik, ez a pár nap némi lemondással telik.

Sebaj, olivát, sütit és bort kóstolni sem rossz progi. Túráztam úgyis mostanság eleget, miért akarok én mindig mindenhova felcaplatni?

Egy utolsó séta a budvai éjszakában. Nekem egyszernézős ez a város, be kell, hogy valljam. Nem sokkal arrébb viszont Jaz állítólag a montenegrói paradicsom. Ha úgy van, legközelebb oda kell menni.

Szarajevo és Mostar javítja a statisztikát

Közeledünk a végéhez, Mostar koronázza meg az utolsó teljes napunkat. Az öblös híd mondjuk életveszélyes, a rajta cikázó, öngyilkos-jelölt fiúkák pedig zavarják a látképet.

• 

• 

• 

Ordenáré módon szinte követelik a muníciót az attrakciójukhoz, ami a 27 méteres magasságból leugrást jelenti. És ha valaki nem fizet, azt simán “hazaküldik”. Mintha nem pont ők rontanák a festői kilátást…

A következő sarkon elkortyolt sör, és a jól megérdemelt csevap aztán lecsillapít, hiszen Mostar csodás, nem lehet vitatni. A nap megkoronázása pedig nem is lehetne méltóbb, mint az IBIS hotel gyönyörű szobái. Végre lefürödhetek úgy, hogy tisztának is fogom magam érezni. Jó hosszan engedem magamra a vizet, élvezem az utolsó nap kárpótló erejét – már nem is vagyok annyira vérig sértve, jól ki van találva az utazási iroda pszichológiája…

Hazaindulás előtt még egy kétórás gyorstalpalóval bevesszük Szarajevót is.

Izgalmas történelmi részletek, dzsámi-nézés, és a kötelező felespoharam is beszerzem. Nincs más hátra, mint hazarobogni, aztán – szokásunkhoz híven – a végállomás helyett egy csavart még beiktatva Szekszárdon leszállni. Az anyós- és apósjelölt már meg sem lepődik.

• 

• 

• 

Tapssal köszönnek el tőlünk az utasok, tényleg megkedveltek minket, és mi is őket.

Ágival, az idegenvezetővel pedig még interjú is készült. És van egy olyan tippem, hogy látjuk még őt… De előbb vár a szekszárdi szüreti fesztivál. Mert miért is pihennénk, ha a teleportálós ámokfutást folytatni is lehet?